Ennek érdekében a munkaidő szabályozását úgy kívánják rugalmasabbá tenni, hogy a kisvállalatokra vonatkozó kedvezményeket kiterjesztenék a nagyvállalatokra is. Jelenleg ugyanis a 20 főnél kevesebb embert foglalkoztató vállalatoknak a 35. és 39. óra közötti túlóráért csak 10 százalékkal kell több bért fizetniük, míg a nagyvállalatoknak 25 százalékkal.
A kormány mellett a magánszféra is úgy véli, hogy a rövidebb munkahét bevezetésének kedvezőtlen hatásai voltak az ország gazdaságára. A kisvállalatok vezetőinek 93 százaléka szívesen látna könnyítéseket a munkaidő szabályozása terén. Sőt, úgy tűnik, a harmadik oldalon állók, a munkavállalók is hajlanak a megegyezésre, csak ne veszítsék el állásukat. Néhány hete a lyoni Bosch-gyár dolgozói inkább megszavazták a hosszabb munkahetet, hogy a menedzsment ne telepítse Csehországba az üzemet, írja a Világgazdaság.
Lazítanak a munkaidő szabályozásán Franciaországban
A munkaidő szabályozásának további lazítására van szükség a francia kormányzat szerint. A fő cél, hogy a munkahelyek kivándorlását megakadályozzák, illetve hogy csökkentsék a munkanélküliséget, derül ki a Világgazdaság cikkéből.