2p

A Jabil Circuit Magyarország Kft. szombathelyi üzemének több mint ezer dolgozójától válik meg, ha végrehajtják a cég összes magyarországi gyártótevékenységének összevonását és a termelést Szombathelyről az elektronikai termékeket gyártó cég tiszaújvárosi üzemébe helyezik át - erősítette meg az MTI értesülését közleményben a társaság.

A szombathelyi üzem dolgozóival az MTI információja szerint már közölték a Jabil vezetésének szándékát, de úgy tudni, hogy végleges döntés még nincs.

A létszámleépítés - amennyiben végrehajtják a cég vezetésének a dolgozókkal ismertetett terveit - egyet jelenthet a szombathelyi gyártóüzem bezárásával, ugyanakkor nem érinti a mobiltelefonok, híradástechnikai eszközök tesztelését, szervizelését végző Jabil Global Services szombathelyi szervizüzemét.

A közlemény szerint a Jabil hivatalosan is megkezdi az egyeztetést, mindent igyekeznek megtenni azért, hogy az érintett dolgozók számára elhelyezkedési lehetőséget adjanak, beleértve más Jabil-gyárakat is. A vállalat hangsúlyozza, hogy a Jabil szombathelyi üzeme kizárólag üzleti kényszerből tervezi megtenni a felsorolt lépéseket.

A Jabil Global Services több mint húszmillió dollár értékű beruházást hajtott végre Szombathelyen, több mint ezer embernek munkát adó szervizközpontot építettek fel a városban.

A társaság 2000 óta van jelen Magyarországon, két gyára üzemel Tiszaújvárosban, kettő pedig Szombathelyen. A multinacionális vállalat a világ huszonegy országában összesen hetvenezer munkavállalót foglalkoztat teljes körű design, gyártási és termékmenedzsment szolgáltatásokat nyújt globális elektronikai cégeknek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!