A többek között a Tescot, az Ikea-t és az Argost is tagjai között tudó IMRG szerint ez is jelzi, hogy az online-vásárlás egyre népszerűbb lesz. Elemzők mintegy 17 milliárd font értékű online-forgalomra számítanak az idén, az 2009-re pedig a 80 milliárd fontot is elérheti. A szervezet szóvivője szerint most az a legfontosabb, hogy megtartsák eddigi ügyfeleiket.
2003-ban az IMRG prioritási listáját még a vevői bizalom vezette, 2004-ben viszont már csak a tizenkettedik legfontosabb dolognak tartják ezt. Ez annak tudható be, hogy egy év alatt jelentősen megnőtt az ügyfelek online vásárlásba vetett bizalma. Nem véletlenül, hiszen a vállalatok jelentős javulást értek el a fizetés biztonságának területén.
Az elemzés szerint Európában a britek vásárolnak leginkább az interneten: arányuk 27 százalék, míg a kontinensen az embereknek átlagban csupán 16 százaléka teszi ezt. Laura Wade-Gery, a Tesco.com vezetője megerősítette az IMRG állításait: "Múlt év decemberében akkora forgalmat produkáltunk az interneten, mint 1998-ban egész évben."
(Menedzsment Fórum)
Leginkább a britek vásárolnak az interneten
Európában a szigetországban a legnagyobb az online-shoppingot választók aránya. Idén mintegy 20 millió brit szeretné vásárlását az interneten keresztül elintézni, állítja az IMRG e-commerce szakmai szervezet előrejelzése.