Széleskörű közvélemény-kutatást végzett a közelmúltban a brit Ofcom felügyeleti szerv a televíziós csatornák tartalmával kapcsolatos nézői véleményekről. A nézők úgy látják, az elmúlt öt évben folyamatosan csökkent a művészettel, vallással foglalkozó programok aránya.
A hatezer megkérdezett azonban annál nagyobb problémának tartja, hogy a magas színvonalú hírszolgáltatások, és az olyan gyerekprogramok is eltűnőben vannak, melyek előtt nyugodtan magára hagyhatják a szülők a gyerekeket. A megszűnés fenyegeti a rétegműsorokat és a belpolitikai magazinokat.
Az Ofcom szakértőinek véleménye szerint egyre inkább elillan a brit közszolgálati adók, a BBC, az ITV, a Channel 4 és Channel Five közszolgálati jellege. A BBC-nek különösen meggyengült a pozíciója, és elvesztette a legszínvonalasabb közszolgálati műsorszolgáltató címét.
Talán javít a helyzeten, hogy az ITV vezetője, Charles Allen most arra törekszik, hogy visszaállítsa a csatorna tekintélyét, elsősorban a helyi és globális hírműsorok megerősítésével.
A Ofcom közvélemény-kutatásából kiderül, a közönség tisztában van azzal, mi lenne a közszolgálati televíziók feladata, és hiányolja az értékes hírszolgáltató műsorokat, derül ki a The Guardian cikkéből.
(Menedzsment Fórum)
Lesújtó a vélemény a brit köztelevíziókról
Az eredetiséget és innovációt tökéletesen nélkülözik a brit közszolgálati adók, gondolja a szigetországi tévénézők többsége.