2p

A francia Electricité de France International SA (EDFI) lezárta vételi jogának gyakorlását (kiszorítás), hogy megvásárolja a Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Démász) kisebbségi tulajdonosainak részvényeit. Az EDFI december 12-ig részvényenként 20,000 forintot fizetett minden olyan kisebbségi részvényesnek, aki a kiszorítási időszak alatt átadta Démász-részvényeit az EDFI számára.

A Démász igazgatósága december 14-i ülésén érvénytelenítette a kisrészvényesek által át nem adott részvényeket és helyettük új részvényeket állított ki, amelyeket a Tőkepiaci Törvény szerint az EDFI rendelkezésére bocsátott - közölte a cég. Az igazgatóság döntésének megfelelően a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) Zrt. valamint az értékpapírszámla-vezetők az összes értékpapírszámláról törölték az érvénytelenített részvényeket, és ezzel egyidejűleg a KELER a helyükbe lépő új törzsrészvényeket keletkeztetett. Mindezek eredményeként az EDFI tulajdonába került a Démász törzsrészvényeinek 100 százaléka, míg a Privatizációs Törvény értelmében a Magyar Állam egy aranyrészvénnyel rendelkezik, amely szavazatelsőbbséget biztosít számára.

Az EDFI tulajdoni hányadának megemelkedése lehetővé teszi, hogy a Démász a jövőben szorosabban integrálódhasson az EDF Csoportba.

Az EDFI átutalta az érvénytelenített részvények ellenértékét a Démász számlájára, amelyből a Démász kifizeti a kiszorításban át nem adott részvények tulajdonosait megillető összegeket. A Démász külön közleményben fogja tájékoztatni a kiszorításban érintett, érvénytelenített részvények volt tulajdonosait a kifizetés módjáról.

A Démász december 22-én rendkívüli közgyűlésen szavaz a nyilvánosan működő részvénytársaság zártkörűen működő részvénytársasággá történő átalakításáról.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!