1p

A vállalatok még ma is kizárólag a költségcsökkentés szempontjára koncentrálnak, és nem használják ki munkatársait kreativitását, hogy esetleges újításokat vezessenek be.

Kevés embernek adatik meg, hogy ötleteit sikeresen megvalósítsa a munkahelyén, ez derül ki a BBC Books 2700 alkalmazott bevonásával készült felméréséből. A megkérdezetteknek csak egyharmada gondolta úgy, hogy felettesei kiváncsiak elgondolásaira. Négyből egy ember válaszolta, hogy lehetősége van kreativitása kibontakoztatására.

A harmincnégy vizsgált vállalat munkatársaira kiterjedő felmérésből kiderül, hogy a gazdaságosság és a határidők betartása az egyetlen, amit szem előtt tartanak a cégek irányítói, és az innováció erőteljesen háttérbe szorul. Ennek következtében a munkatársak valósággal könyörögnek, hogy valamilyen, ötleteik kifejtésére alkalmas feladatot kapjanak. A BBC Books szakértői szerint még hosszú ideig eltart, míg a cégek megtanulják kihasználni a rendelkezésükre álló emberi erőforrás kreativitását.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!