5p

A kolontári vörösiszapminták a szennyvíziszapokra megengedett határértékeknél kisebb, esetenként jóval kisebb koncentrációban tartalmaznak kadmiumot, krómot, higanyt, nikkelt, ólmot és cinket - derül ki az MTA szerdán nyilvánosságra hozott tájékoztatójából, amelyben a vizsgálatokban részt vevő akadémiai kutatóintézetek és egyetemek mérési eredményeit ismertetik.

Az MTA Kémiai Kutatóközpont Anyag- és Környezettudományi Intézete (MTA KK AKI), a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) és egy független szervezet eddig összesen 16, Kolontár és Devecser térségében összegyűjtött vörösiszapminta elemzését végezte el. A különböző helyekről vett minta elemzése alapján a tározóból kifolyt anyag pH-ja (lúgos kémhatása) 11-14 között változik. Ennek alapján a vörösiszap a környezetre veszélyes anyagnak tekintendő.

Az MTA KK AKI mérési adataiból az a következtetés vonható le, hogy a vörösiszapminták a szennyvíziszapokra megengedett határértékeknél kisebb, esetenként jóval kisebb koncentrációban tartalmaznak kadmiumot, krómot, higanyt, nikkelt, ólmot és cinket. Az arzéntartalom az MTA KK AKI Kolompár külterületén vett mintájánál és a Bálint Analitika Kft. által vizsgált mintáknál ugyancsak kisebb a szennyvíziszap határértékénél. A gátszakadás közelében vett mintánál és a MÁFI által gyűjtött mintáknál a táblázatban szereplő határértéknél magasabb arzéntartalmakat mértek. "Az eltérések okainak felderítéséhez további mérésekre van szükség, ezek megkezdődtek" - hangsúlyozza az MTA közleménye.

A dokumentum hangsúlyozza: a vörösiszap fémtartalma akkor jelent valós környezeti veszélyt, ha a fémek kioldódnak és ezáltal azokat könnyebben fel tudják venni az élő szervezetek.

A MTA Talajtani Kutatóintézetének (MTA TAKI) szakemberei október 8-án a nemzetközi mintavételi protokoll alapján a talaj egyméter mélységű szelvényét mintavételezték Kolontáron és Devecserben annak megállapítására, hogy a felszínt addigra már negyedik napja borító vörösiszapból szivárgott-e a mélyebb rétegekbe szennyezőanyag. A mintákat két családi ház kertjében vették, Devecserben pedig egy, a vörösiszap által el nem öntött kertből is vettek mintát egy szennyezett telek közvetlen környezetében.

A talajminták, amelyeket az MTA TAKI laboratóriumában, valamint a Bálint Analitika Kft-ben vizsgáltak, azt mutatják, hogy a vörösiszapban található legveszélyesebb és legkönnyebben elmozduló nehézfémek sem jutottak 10 centiméternél mélyebbre a talajba, és ott sem haladják meg a szennyezettségi határértéket.

"Ennek alapján megalapozott arra következtetni, hogy a mélyebb talajrétegek és az első vízadó réteg közvetlenül nem veszélyeztetett" - hangsúlyozza a dokumentum.

További vizsgálatok folyamatban vannak, még egy-két hét szükséges a talaj termőképességében és a talajéletben bekövetkezett változások megállapításához.

A Károly Róbert Főiskola (KRF) által végzett légi hőkamerás felvételek tanúsága szerint a tározó falain sehol sem figyelhetők meg a gát szerkezeti átázásai, buzgárai, csurgásai okozta hűtőhatás következményeként megjelenő hideg foltok. A gát lábazatainak környezetében azonban a talaj fokozott nedvességére utaló hideg foltok azonosíthatók, ebből nedvesebb, azaz puhább talajviszonyokra lehet következtetni. A KRF munkatársai a közeljövőben ellenőrzik azokat a helyeket, ahol a tározó fala leggyorsabban süllyed és méréseiket egybevetik a nedvesedések eloszlásával.

A Pannon Egyetem munkatársai által végzett vízkémiai vizsgálatok során arra a megállapításra jutottak, hogy a lúgos kémhatású oldatban nem lehet következtetni nehézfémek kioldódására. Néhány mintában a kadmium, a réz és az arzén mennyisége meghaladta ugyan az engedélyezett határértéket, ám a növekedés a katasztrófával nem hozható összefüggésbe, és lokális szennyezésként értékelhető. A szakemberek a folyómeder és a víziszap vizsgálatát javasolják a Torna és a Marcal folyókban ahhoz, hogy következtetni lehessen a lúgmentesítésre alkalmazott gipsznek a folyók üledékére gyakorolt hatására.

A Pannon Egyetem szakértői modellezték a talajfelszínre kiömlött vörösiszap fokozatos kiszáradásának, azaz kiporzásának következményeit is. A modellkísérletekből kiderült, hogy a belélegezhető szállópor a vörösiszap teljes tömegének mintegy ezredrészét teszi ki, ami magas arány más ömlesztett szilárd anyagok és természetes talajok porként belélegezhető hányadához képest.

A vörösiszap mozgatásakor vöröses színű, füstszerű anyag szabadult fel, ami nagy mennyiségű és szabad szemmel is látható finom por jelenlétét mutatja. A szállópor durva és finom részecskékből áll. A durva szemcsék a légzőrendszerben ülepedhetnek le, ahol erősen lúgos hatású váladék jelenhet meg. Ez a belélegzett porból kialakuló lúgoldat komoly veszélyt jelent, különösen nagyobb mennyiségű vörösiszappor belélegzésekor. A tüdő léghólyagocskáiba bejutó finom részecskék lúgosító, s emiatt egészségkárosító hatása ennél is jelentősebb lehet. A Kolontár lezárt területére belépőknek védőmaszkot, védőszemüveget és védőruházatot kell viselniük. Devecser érintett területén a porszennyezés jelenleg nem kritikus.

"A devecseri Kastélyparkban mobil levegőszennyezés-mérő állomás működik, a szállópor mennyiségének növekedésekor a Katasztrófavédelem azonnal értesítést kap és megteszi a szükséges intézkedéseket" - áll a közleményben.

A szakértői csoport a helyszíni tapasztalatok alapján ecetes vízzel történő mosást és takarítást javasolt a lakosságnak. A településeken az iszapréteget gipsszel történő takarása után, a felületet locsolva sürgősen el kell távolítani.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!