Kozák Márton elmondta, ő a szintén az SZDSZ által a testületbe delegált Rajk Lászlóval együtt Rudi Zoltán jelenlegi elnökre szavazott, mivel úgy látta, az elmúlt négy esztendő történései "sok vonatkozásban elismerésre méltóak". Mint mondta: tartottak attól is, hogy egy eredménytelen választás esetén "hosszabb időre" választott vezető nélkül maradhat a közmédium.
Egy interregnum "nagyon aggályos lenne, sok-sok szempontból" - mondta, emlékeztetve arra, hogy épp folyamatban van az MTV új székházba költözése; a média újraszabályozására utalva pedig megjegyezte, kérdéses, hogy az újabb pályázaton lesz-e jelentkező "egy olyan posztra, amelynek ügyében törvényhozás folyik".
Kozák Márton szerint a pályázati eljárás rendjével teljesen ellentétes, hogy a testület öt, az ellenzék által delegált tagja már előre jelezte, hogy egyik pályázó elnökké jelölését sem támogatják, s hogy ezt arra hivatkozva jelentették be, hogy a jelöltek a február eleji személyes meghallgatásukon nem válaszoltak bizonyos, helyben felvetett kérdéseikre.
Mint hangsúlyozta, egy tenderkiírásba nem lehet az elbírálás során újabb szempontokat beemelni, a történtekről pedig úgy nyilatkozott, "ezzel az egész választási eljárás tisztasága megkérdőjeleződik".
Az MTI által megkérdezett koalíciós delegáltak egyike az ülés szünetében úgy nyilatkozott: az MSZP által az elnökségbe juttatott tagok azért nem voksoltak, mert nem kívántak egy olyan procedúra részesei lenni, amelyről már az elején tudható volt, hogy eredménytelen lesz.
A közlés szerint a testület még a délelőtt folyamán megkezdi az új pályázat kiírásával kapcsolatos munkát. A feltételek várhatóan nem térnek el lényegesen a mostaniaktól. Az MTI-nek kedd délelőtt a három elnökaspiráns egyikét sem sikerült megszólaltatni arról, indul-e egy új pályázaton.