A Siemens mobile Magyarországon vezető szerepet akar vállalni a magyarországi harmadik generációs - UMTS-hálózatok - kiépítésében - jelentette be Rudi Lamprecht, a Siemens mobile elnöke.
A Siemens mobile Magyarországon tárgyalásokat folytat arról mindhárom mobilszolgáltatóval, hogy a későbbiekben a szolgáltatók vezető magyarországi szállítója legyen - mondta Erdős Erika, a magyarországi Siemens mobile igazgatója.
2003-ban a Siemens mobile Magyarországon 600 ezer darab mobiltelefont értékesítette, amellyel az 1,8 millió darabos piacon 30 százalékos részesedést tudhat magáénak. A Siemens mobile 2004-ben is hasonló, mintegy 600 ezer darab mobiltelefon értékesítésével számol. Ezzel a Siemens mobile a második legtöbb mobiltelefont értékesíti Magyarországon.
A Siemens mobile bemutatta a harmadik generációs mobiltelefonjait is, az UMTS-hálózathoz kifejlesztett készülékkel már videotelefonálni is lehet. Ehhez Magyarországon a 3G-hálózat kiépítésére van szükség, aminek első lépése lesz, ha - a tervek szerint - ez év augusztus végéig a kormány kiírja a pályázatot a hálózat kiépítésére. A Siemens mobile mindhárom lehetséges pályázóval, a T-Mobile-lal, a Pannon GSM-mel és a Vodafonnal is előrehaladott tárgyalásokat folytat - mondta Erdős Erika. A Siemens mobile elnöke elmondta, "versenyképes ajánlatot tesznek, az infrastruktúra kiépítésére és a készülékek szállítására is". (MTI)
Kapcsolódó anyagok
12 százalékkal szűkült tavaly a hálózati piac
Óriási növekedés előtt a mobil-videó szolgáltatások piac
Beindulhatnak Európában a 3G-s mobil-szolgáltatások
Magyar 3G hálózatokat építene a Siemens
A Siemens mobile Magyarországon vezető szerepet akar vállalni a magyarországi harmadik generációs - UMTS-hálózatok - kiépítésében - jelentette be Rudi Lamprecht, a Siemens mobile elnöke.