Az ausztriai biztosítók azt fontolgatják, hogy a jövőben az osztrák cégeknél lényegesen olcsóbb magyar és szlovák autószerelő-műhelyekkel végeztetik el az ügyfelek kocsijának javítását.
A biztosítóknak az elviselhetőnél 25-30 százalékkal magasabb javítási költséget kell állnia az osztrák műhelyekben, s ezt a különbséget végső soron az ügyfelek kénytelenek megfizetni, nyilatkozta a Der Standardnak Norbert Griesmayr, a VAV biztosító-társaság igazgatója.
A túl magas biztosítási díjak elkerülésére a VAV több alternatív lehetőséget dolgozott ki. Ennek részeként egy autószállító Bécsben összegyűjtené a sérült gépkocsikat és Pozsony vagy valamely határ menti magyar műhelybe szállítaná azokat. Ott néhány nap alatt elvégeznék a szükséges javításokat és visszavinnék őket a bécsi fővárosba.
A tervek szerint az ügyfél a jövőben kétféle szerződés közül választhat a biztosítónál. A drágább verzióban a kocsit - az eddigivel megegyező módon - osztrák műhelyekben látnák el, a második csomagot választók járművét viszont magyar vagy szlovák szervizbe szállítanák. Utóbbi megoldás 20-30 százalékkal kevesebb biztosítási díjjal járna együtt.
A VAV számára mindez harminc százalékos megtakarítást eredményezne, ami számszerűsítve mintegy 300 millió eurót jelentene.
Az igazgató nem lát esélyt arra, hogy az osztrák, illetve a szlovák és a magyar szervizek díjai ki fognak egyenlítődni. A keleti szomszédok cégeinek ugyanis eleve 25-30 százalékkal kisebb adókat kell fizetni, mint az osztrákoknak, másrészt a bérköltségük is csupán fele akkora.
Mivel az osztrák biztosítóknak erős versenyben kell helytállniuk, így csupán a lehető legkedvezőbb ajánlattal tudják magukhoz csábítani az ügyfeleket. Mindez a fenti elképzelés közeli megvalósulását eredményezheti.
(Menedzsment Fórum)
Magyar autószervizekkel dolgoztatnának az osztrák biztosítók
Az ausztriai biztosítók azt fontolgatják, hogy a jövőben az osztrák cégeknél lényegesen olcsóbb magyar és szlovák autószerelő-műhelyekkel végeztetik el az ügyfelek kocsijának javítását.