2p

Ha egy kiszervezési projekt nem sikerül, arról általában maguk a vállalatok tehetnek, mivel a folyamatokat nem olyan emberek irányítják, akik átlátnák az outsourcing tevékenységet - mondta el az egyik legismertebb szaktanácsadó.

A McKinsey tanácsadó cég outsourcing konzultációs részlegének vezetője Deepak Khandelwal a CeBIT America kiállítás és konferencia keretében elemezte a trendeket. Mint a tanácsadó elmondta a sikeres projektek kulcsa, hogy az események minden szintjén - a szakember három fő szintet különböztetett meg - folyamatos kommunikáció legyen a kihelyező és a szolgáltató között. Így a felsővezetőknek legalább negyedévente, a középvezetőknek néhány hetente, míg az operatív szinten lévőknek napi szinten összegezniük kell a tapasztalatokat, és a tanulságok alapján az esetleges módosításokról dönteni kell - számolt internet.com.

A szakember úgy véli, hogy a jövőben megszűnik India egyeduralma a szolgáltatói piacon, mivel egyrészt a szakképzett és idegen nyelvet beszélők száma korlátozott, másrészt a versenybe szálló konkurensek egyre felkészültebbek. Az outsourcing szolgáltatások szempontjából példaértékűnek nevezete a szakember Magyarországot. Hazánk elegendő magasan képzett IT szakemberrel rendelkezik, akik közül mind többen rendelkeznek megfelelő angol nyelvismerettel is, mondta el Deepak Khandelwal. Emellett a kormány az egyesült államokbeli Virginia Állam együttműködésével létrehozta a Magyar Technológiai Központot (HTEC).

A HTEC a tanácsadó szerint hatékonyan tudja elősegíteni az üzleti kapcsolatok fejlődését a magyar és amerikai vállalatok számára az IT és telekommunikáció területén. A szervezet már irodával rendelkezik Virginia és California államban is. A szakemberek szerint ezek is hozzájárultak, hogy az IT outsourcing területén a GE, az Ericsson és az IBM nem csak számol Magyarországgal, hanem bizonyos tevékenységeket már ki is helyeztek - írta az internet.com.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Hazánk a kiszervezési világranglista elején
Újabb központtal profitált hazánk a kiszervezés világtrendjéből
Az EU Indiája lehet Magyarország

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!