2p

Május elején kezdi meg működését a legújabb európai légibusz társaság, a magyar Wizz Air.

Kezdetben budapesti és katowicei központokkal indít járatokat Nyugat- és Dél-Európa nagyobb városaiba. Később a járathálózat Észak-, valamit Közép- és Kelet-Európa nagyobb központjaira is kiterjed majd, azaz teljesen felöleli majd Közép-Európát. A társaság négy gépből álló gépparkkal kezdi meg működését, amit az év végéig tízre kíván emelni - írja a lengyel Rzeczpospolita napilap.

A Wizz Air már a negyedik Magyarországra is repülő, de az első magyar tulajdonban lévő légibusz társaság lesz. Alapítója és igazgatója a Malév korábbi vezérigazgatója Váradi József. A Wizz Airt 2003 szeptemberében jegyezték be a brit cégjegyzékbe, majd leányvállalatokat alapítottak Magyarországon és Lengyelországban. A Wizz Air Hungary Kft. 97 százalékban a Wizz Air Ltd. tulajdonában van, három százalékot pedig a Swing Management Co. birtokol - számolt be az MTI.

A társaság már működésének első évében "több millió" utast remél szállítani. [ajanlo=64][igazitas=left/] Jelenleg több repülőtérrel folynak tárgyalások forgalmi bázis létesítéséről. Ezek közül az egyik a budapesti Ferihegy. Itt azonban komoly konkurenciára lehet számítani, különösen a londoni járat esetében, amit a Wizz Air székhelye miatt mindenképpen üzemeltetni fog. Ilyen konkurenciát jelent a szlovák SkyEurope is, amelyik már üzemeltet járatot Budapestről Londonba hatezer forint plusz illeték áron. 2003 áprilisa óta napi járatot üzemeltet a SAS leányvállalata, a Snowflake Stochkolmba Budapestről, valamint a német Germanwings a Köln/Bonn repülőtérre. Már jelezte érdeklődését a cseh CSA légitársaság, valamint az ír Ryanair is, amelyik azonban nem Budapestet, hanem Debrecent kívánja bevonni hálózatába.

A katowicei repülőtérről induló járatok már megkapták az üzemeltetéshez szükséges engedélyeket. Katowicében a társaság több száz főt foglalkoztat majd, és tartós kooperációt tervez a dél-lengyelországi város repülőterével. 2002-ben Katowice nemzetközi repülőtere 202 ezer utast fogadott, és ez a szám a becslések szerint tavaly úgy 25 százalékkal emelkedett. Ígéretesnek tűnik a katowicei Pyrzowice helyi repülőtér is, ahol komoly ingatlan fejlesztési projektekre lehet számítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!