2p

A kisgyermekes munkavállalók részmunkaidőben történő foglalkoztatásának újraszabályozásáról döntött az osztrák parlament.

Egy, az osztrák tudományos akadémia megbízásából készített felmérés szerint a hatévesnél fiatalabb gyermeket nevelő osztrák anyák nyolc százaléka teljes munkaidőben szeretne dolgozni, 42 százalékuk szeretné kihasználni a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét, és ötven százalék nem akar dolgozni, míg a gyermek el nem éri az iskolaköteles kort.

[ajanlo=65][igazitas=left/]A húsznál több alkalmazottat foglalkoztató osztrák cégeknél legalább három éve dolgozó munkavállalóknak július 1-jétől csökkentett heti munkaidős foglalkoztatás igénybevételére van joguk gyermekük hetedik életévéig. Eddig erre a gyermek négyéves koráig volt lehetőségük. A munkaadónak garantálnia kell, hogy a kedvezményes időszak után teljes munkaidőben foglalkoztatja a munkavállalót. A törvény alapján csak az egyik szülő kérheti a részmunkaidős foglalkoztatást.

A zöldek elutasították az új törvényt, mert az nem vonatkozik a húsz főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégekre, amelyek részaránya 92 százalékos az osztrák vállalatok körében. A kormány viszont azzal érvelt, hogy a vállalatok fennmaradó nyolc százaléka foglalkoztatja a nem önálló foglalkozásúak 77 százalékát, így a legtöbb munkavállaló számára biztosították a kedvezmény lehetőségét. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!