2006-ban kevésbé látják borúsan a gazdaságot és saját vásárlóerejüket a fogyasztók, mint a korábbi években. Hollandiában és Franciaországban is komoly változás következett be: radikálisan optimistábbak a fogyasztói vélemények; csaknem 20 százalékkal csökkent azok száma, akik sötéten látják a gazdaság helyzetét. Ez a pozitív hozzáállás kedvez az év végi költekezésnek: az európai vásárlók mintegy 86 százaléka nagy ünneplést tervez karácsonyra, illetve az adott ország hagyományos év végi ünnepére.
A felmérés azonban erőteljes szegmentációt mutat és 3, jól elkülöníthető ország-csoportot rajzol ki:
- A virágzó európai gazdaságok (Írország, a skandináv országok, Spanyolország és az Egyesült Királyság) fogyasztói, illetve a feltörekvő országok (Oroszország, Ciprus és Dél-Afrika) új középosztálybeli fogyasztói mind a vásárlás 6 és 18 százalék közötti mértékű növelését tervezik.
- A német és olasz vásárlók egyértelműen a legpesszimistábbak, és lényegesen kevesebbet terveznek költeni (-6 százalék).
- Az utolsó csoportba tartozik minden olyan ország, ahol a tétovázás és bizonytalanság a domináns vásárlói hozzáállás, ennek eredménye a -1 százalék és +2 százalék közötti óvatos tervezett költekezés.
A felmérésben, szereplő országokban karácsonyi ajándékokra szánt átlagos összegek a 2005-ös 650 euróról 2006-ra 662 euróra nőhetnek. Még mindig az írek a nagy költekezők a háztartásonkénti több mint 1300 euróval (ez 10 százalékkal előzi meg az Egyesült Államokban mért adatokat); a felmérésből az is kiderül, hogy kétszer annyit költenek az év végi ünnepekre, mint a franciák. Európát tekintve egyébként a hollandok a legszűkmarkúbbak, ők vásárolják ugyanis a legkevesebb ajándékot. A karácsonyi költségvetés legnagyobb részét mindenütt ajándékokra költik.
Egyre kevesebb a gyerekeknek szánt ajándék
Az ünnepi kiadások jelentős eltéréseket mutat az országok között. A feltörekvő országok fogyasztói (Oroszország, Törökország, Dél-Afrika és Ciprus) a háztartások jövedelmének arányában nagyon sokat költenek (általában 6-13 százalék), míg a már említett holland fogyasztók abszolút értékben és jövedelmük arányában is (1,6 százalék) a lista végén kullognak.
Az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióban az egy háztartásra jutó ajándékok száma 9 (Németország) és 18 (Írország, Ciprus) között alakul. Európában az alacsony születésszám nem kedvez a gyermekeknek szánt ajándékok számának: a legtöbb ajándékot a rokonsághoz tartozó felnőtteknek vásárolják. Kivétel ez alól Hollandia, ahol még mindig a gyerekeknek jut a legtöbb ajándék.
Korábban kezdődik a roham
Európában mindenütt a tömött bevásárlóközpont a karácsonyi ünnepek legfrusztrálóbb jellegzetessége. A csak erős könyökmunkával áthatolható tömegben történő ajándékvásárlás helyett a fogyasztók idén nem vártak az utolsó pillanatig, hanem már novemberben elkezdték a bevásárlást, kihasználva a kiskereskedők által nyújtott korai karácsonyi kedvezményeket is. Ez nagyszerű lehetőség azoknak az üzleteknek, amelyek olyan hűségprogramokkal csalogatják a vásárlókat, ahol az összegyűjtött pontok ajándékokra válthatók. Ugyanakkor a kiskereskedők közti verseny is erősebb lesz az idén, különösen az alacsony vagy nulla növekedést produkáló országok vagy piacok körében.