2p

A kontinentális járatok után a hosszabb repülőutak piacára is be kívánnak törni az olcsó árakkal dolgozó légitársaságok.

Az amerikai SkyLink légitársaság alapítói azt a célt tűzték maguk elé, hogy a tengerentúli járatokon kínálnak olcsóbb utazási lehetőséget az embereknek. A vállalat 2005 tavaszán fogja a tervek szerint indítani a szolgáltatát, az utasok Baltimore-ból Londonba és Párizsba juthatnak majd el. A 200-400 utas szállítására alkalmas gépek célállomása a Stansted és a Charles de Gaulle repülőtér lesz.

A szakemberek szerint a fapados légitársaságok sikeres üzleti modellje alapot adhat az új vállalat terveinek. A SkyLink ugyanakkor - ellentétben a kontinentális járatokat üzemeltető cégekkel - más környezetben kénytelen érvényesülni, a nagyobb távolságok például nagyobb repülőgépeket igényelnek. A szolgáltatásokat tekintve is eltérő követelményeket fogalmaznak meg a társasággal szemben, az étkezés ugyanis ilyen időtartam alatt nehezen spórolható meg.

A szakemberek szerint ugyanakkor a kontinensek közötti utaztatás nagyobb árrése szavatolhatja az új járatok sikerét. Több elemző is annak a véleményének adott hangot, hogy a SkyLink szolgáltatását hamarosan újabb cégek követhetik.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Nem mindig olcsóbbak a fapados járatok
Egyre több légitársaság éhezteti az utasokat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!