1p

A londoni központú Nemzetközi Szakértői Bizottság Magyarországra is elhozza a Superbrands márkaértékelő programot és a hozzá kapcsolódó éves marketingdíjat.

A Superbrand státust elnyert márkákról szóló alapismereteket könyv formában is elérhetővé teszik.

A 1995-ben Nagy-Britanniában alapított, mára 30 országban működő Nemzetközi Szakértői Bizottság hazánkban idén először hozta létre azt a szakértői zsűrit, mely a magyarországi márkákat hivatott értékelni és Superbrand státussal díjazni. A minősítés definíciója szerint a Superbrand az a márka, amely a fogyasztóknak a konkurens márkákhoz képest olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújt, amit a vevők (tudatosan vagy tudat alatt) elismernek és elvárnak.

A Superbrands rangot elnyert márkák közül a győztesek meghívást kapnak a a Superbrands Magyarország Gálára, ahol az egyes kategóriák legjobbjai megkapják a "szakmai Oscart". A Superbrand státust elnyert márkákról szóló alapismereteket könyv formában is elérhetővé teszik. Ennek során olyan szakemberekhez is eljut, mint vállalatok felsővezetőinek széles köre, kereskedelmi szervezetek, továbbá termékek és szolgáltatások előállításával és beszerzésével foglalkozó szakemberek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!


AJÁNLOTT VIDEÓK