2p

Nem kell börtönbe vonulnia a dél-koreai Hyundai autógyártó csoport korrupcióval vádolt elnökének, miután a legfelső bíróság kedden helyben hagyta az első fokú bíróság korábbi hasonló tartalmú ítéletét azzal a feltétellel, hogy öt éven belül nem követ el semmilyen jogsértést. Egyszersmind a bíróság 300 óra közmunka elvégzésére kötelezte az elnököt. Csung Mong Kun továbbra is teljhatalmat gyakorolhat a csoport felett.

A cégcsoport elnökét korrupcióval, közelebbről azzal vádolták, hogy több mint 100 milliárd vont (85 millió euró) terelt a vállalati vagyonból egy megvesztegetési alapba, amelyből kijárókat pénzelt és saját számlára is költött.

A 300 óra közmunkának környezetvédelmi tevékenységnek vagy más közösségi munkának kell lennie, azt előadások tartásával, cikkek írásával nem lehet teljesíteni.

A 68 éves Csungot 2006 áprilisban vették őrizetbe, júniusban egymillió dollárt érő óvadék ellenében szabadon bocsátották. Az ügyészség hat év szabadságvesztést kért, a védelem figyelmeztetést kért a vádlott érdemeire és rossz egészségi állapotára hivatkozva. A cégelnök maga elismerte vétkességét, bocsánatot kért és enyhe ítéletben reménykedett, mert - mint mondta - szeretné elérni munkája célját: a világ ötödik számú autógyárává emelni a Hyundait.

A Hyundai - a hozzá tartozó Kiával együtt - a nagyságra hatodik autógyárcsoport a világon, és 2010-re az első öt közé akarnak kerülni.

Csung Mong Ku a legidősebb még életben lévő fia Csung Ju Jungnak, aki 1947-ben a Hyundai csoportot, majd 1967-ben a Hyundai Motor autógyárat alapította. Csung Mong Ku 1999 óta vezeti a Hyundait, addig a nagybátyja, Csung Sze Jung volt az elnök.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!