A SkyEurope is több új járatot (Bukarest, Palermo, Isztambul, Rimini, Szaloniki, Belgrád, Malaga) indít a nyári menetrendben Budapestről. Christian Mandl vezérigazgató a 85 százalékos járatkihasználtság elérését tűzte ki célul, és kifejtette: a cég itthon alegnagyobb fapados légitársaság kíván lenni 2007-ben.
Ezt egyebek között a Wizz Air is igyekszik megakadályozni. A társaság már szeptembertől kezdve látványosan növelte kapacitását és célállomásai számát, s ezzel a téli időszakban reményei szerint biztosan megelőzi a SkyEurope-ot, majd később még jobban elhúz. Váradi József vezérigazgató jelezte: jövőre 15 százalékos növekedést terveznek Budapesten.
A budapesti vonzerőt tovább csökkenő díjakkal akarja ösztönözni a Budapest Airport: a 2-es terminál díja hamarosan megközelíti az 1-esét a Polgári Légügyi Hatóságnak (PLH) beadott terv szerint. A PLH várhatóan még ezen a héten adja ki az új, januártól érvényes tarifát.
Új, kisebb fapadosok megjelenése indokolt lehet, főleg olyanoké, amelyek a kevéssé lefedett brit, skót, francia vagy skandináv területekről hoznák az utasokat. Az újak megjelenésében és a már itt lévők további piaci döntéseiben persze az is szerepet játszik, hogy mi lesz a Malév-privatizáció kimenetele.
Sármellék látványosan feljött, nagy kérdés, hogy a debreceni repülőtérnek sikerül-e megállapodnia valamelyik jelentősebb diszkontcéggel. Az üzemeltető azt közölte: több ilyen vállalattal is megbeszéléseket folytatnak, de nem árulta el, hogy melyikkel közeli a megállapodás. A legvalószínűbb, hogy a Ryanair vagy az Air Berlin, esetleg valamelyik kisebb brit vagy skandináv cég jelenik meg.