A tervek mindenesetre nagyratörőek: Németországban a McDonald's 2,27 milliárd dolláros forgalmával szemben a Burger King tavaly csupán 504 millió bevételt könyvelhetett el, igaz, a cég az utóbbi években lényegesen gyorsabban növekedett vetélytársánál.
"A köztünk lévő különbség a jövőben folyamatosan csökkenni fog" - tette hozzá Le Pellec. Ennek jegyében a tavalyi 39-cel szemben idén már 50 új étterem nyílik Németországban.
A Burger King expanziójával ellentétben a McDonald's terjeszkedésének visszafogását jelentette be a minap. A cég világviszonylatban a tervezettnél kevesebb új étterem megnyitását tervezi az idén, emellett több meglévőt bezár, számolt be a Menedzsment Fórum. Az amerikai gyorsétterem-hálózat az idén 500 éttermet nyit a korábban tervezett 550-nel szemben. Szűkített menüt kínáló éttermekből 300 helyett csak 250-et nyit, s bezár 200 hagyományos, és 150 szűkített menüt kínáló éttermet.
A McDonald's 30 ezer éttermet üzemeltet világszerte, ebből 13 ezret az Egyesült Államokban.
A vállalat népszerűségét tovább veszélyezteti a napokban hazánkban is bemutatott Super Size Me című dokumentumfilm, amely egyedi módon hívja fel a figyelmet arra, hogy az állandó McDonald's-látogatások szinte garantálják az elhízást.
(Menedzsment Fórum)
Még nagyobb Whoppers-t és még több szenvedélyt ígér a Burger King
Miután a McDonalds tavaly kirukkolt érzelmeket megcélzó szlogenjével, augusztus végétől a Burger King is új reklámhadjárattal próbálkozik. A szenvedélyt a középpontba stratégia nyomán csípős éteklek és tüzes kiszolgálók várják majd a vendégeket az európai éttermekben.