1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Megalakult az Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB), amelynek elnöke Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium keddi közleménye szerint az ITKTB a kormány határozata alapján együttműködik az információs társadalommal összefüggő egységes kormányzati stratégia és annak megvalósítására vonatkozó intézkedési terv kidolgozásában, érvényesítésében.

A bizottságnak feladata lesz figyelemmel kísérni a hazai és nemzetközi programok és pályázatok lebonyolítását, elősegíteni az informatikai és hírközlési tárgyú nemzeti szabványok kidolgozását, koordinálni az informatikai biztonság megvalósításához szükséges technológiai fejlesztéseket, valamint a tárcák európai integrációs ágazati politikáját az információs társadalommal összefüggésben.

Az ITKTB munkájában a kormányzati szervek mellett részt vesznek az érintett országos intézmények, valamint a szakmai szervezeteken keresztül az üzleti és a gazdasági élet szereplői.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!