"A Tatra az idén várhatóan mintegy 1300 gépkocsit ad el. Ezt a számot jövőre 1600-ra, míg 2009-ben 2500-ra kívánjuk emelni" - jelentette ki kedden Ronald Adams, a cég új elnök-vezérigazgatója. "Évi 11 százalékos növekedéssel számolunk a következő időszakban" - jegyezte meg.
A vállalatnál a közelmúltban tulajdonos váltás történt. A cég részvényeinek 81 százalékát a Blue River csoport vette meg 26,2 millió dollárért. Az üzlet következtében a Blue River rövidesen Tatra Holdingra változtatja a nevét, mondta Adams, aki egyik tulajdonosa a vállalkozásnak.
A jövőben a Tatra elsősorban az oroszországi és az európai piacra kíván támaszkodni, de komoly kapcsolatai vannak Indiával is. "Az amerikai és az izraeli katonai körökkel is tárgyalunk. Van érdeklődés a Tatrák iránt" - állítja Adams.
A cseh hadsereg szintén Tatra tehergépkocsikat szeretne venni. Az üzletet a kormány már jóvá is hagyta, de a zavaros belpolitikai fejlemények miatt egyelőre még nem írták alá.
Adams elmondta, hogy a cégnél átértékelik a fejlesztési koncepciókat, s az új tehergépkocsi versenyképesebb lesz elődjénél. Állítólag csökkentik az alkatrészek számát, könnyebb anyagokat alkalmaznak és felújítják a motorokat is.
A Tatra jelenleg Koprivnicében 1500 embert alkalmaz, az egész csoport alkalmazottainak száma 3100. Tavaly 1053 gépkocsit adtak el. Az idei minimális terv 1224 gépkocsi eladása.