Szemben a tavalyi 2.382 milliárd forint vámbevétellel, az idei esztendőben mintegy 1.300 milliárd forint bevételre számít a Vám- és Pénzügyőrség - mondta az MTI érdeklődésére szerdán Békéscsabán Nagy János.
A Békés Terminál Kft. által rendezett vámszakmai nap című tanácskozás előtt a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) országos parancsnoka hozzátette: azért lesz az idén kevesebb bevétele a vámszerveknek, mert május elsejét követően a Magyarországra érkező áru forgalmi adója már az adóhivatal számláján fog jelentkezni.
A VPOP munkáját Magyarország EU-csatlakozása jelentősen módosítja, hiszen május elsejét követően életbe lép a közösségi vámtörvény, amelynek értelmében a tagállamokon kívülről érkező árumennyiség vámbevételének 75 százalékát - ha azokat a magyar szervek vámolják el - a brüsszeli kasszába kell befizetni, és csak a fennmaradó 25 százalék kerül a magyar költségvetésbe.
Nagy János szerint ezért fontos, hogy az EU-ba érkező importtermékek minél nagyobb hányadát Magyarországon vámolják el. A vámoltatásba már piaci verseny alakult ki, sőt Magyarországon már megjelentek a külföldi érdekeltségű vámügynökségek is. "A vámszerveknek és a magyar vámügynökségeknek ezért arra kell felkészülniük, hogy minél gyorsabban, pontosabban szolgálják ki a szállítmányozókat" - mondta egyebek mellett Nagy János. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Jelentősen túlteljesítette a terveket a VPOP
Javult a VPOP beszedési hatékonysága
Hiányzó jogszabályok hátráltatják a vámosok felkészülését
Megfeleződhet a vámosok bevétele
Szemben a tavalyi 2.382 milliárd forint vámbevétellel, az idei esztendőben mintegy 1.300 milliárd forint bevételre számít a Vám- és Pénzügyőrség.