A csütörtökön 94 éves korában elhunyt Milton Friedman a "monetarista" közgazdasági felfogás világszerte ismert képviselője volt. New Yorkban született, ahová szülei az Osztrák-Magyar Monarchia területéről vándoroltak ki. New Jersey államban, a Rutgers-egyetemen végezte tanulmányait, s a New York-i Columbia Egyetemen szerzett doktori címet.
1935-től 1937-ig a washingtoni Nemzeti Erőforrások Bizottságának közgazdásza, majd 1937 és 1945, valamint 1948 és 1981 között az Országos Gazdasági Kutató Intézet munkatársa volt. Közben 1941-43-ban a Pénzügyminisztérium adókutató osztályának főmunkatársaként, 1943-tól 1945-ig a Columbia Egyetem Háborús Kutató Részlege statisztikai kutatócsoportjának igazgató-helyetteseként tevékenykedett. 1945 és 1948 között statisztikát tanított a Chicagói Egyetemen, majd ugyanitt a közgazdasági tanszéknek lett a professzora 1983-as nyugdíjba vonulásáig. 1976 óta a kaliforniai Stanford Egyetem tanáraként és a Hoover Institution on War, Revolution and Peace munkatársaként is dolgozott.
A szabadabb piacgazdaság mellett érvelt
Milton Friedman már pályája kezdetén elutasította John Maynard Keynes elméletét (mely szerint az áremelkedések kiváltó oka nem a gazdaságban lévő pénz- és árumennyiség alakulása, hanem az áruk kínálata és kereslete közti egyensúlytalanság), amely a harmincas évek gazdasági világválságát követően évtizedeken át meghatározta az amerikai és az európai gazdaságpolitikát.
Friedman könyveiben, tudományos értekezéseiben és újságcikkeiben a minél szabadabb piacgazdaság mellett lépett fel, síkra szállva a pénzmennyiség mérsékelt, de állandó növekedése mellett, azzal érvelve, hogy így a legtöbb gazdasági probléma megoldható, s biztosítható a tartós, csekély inflációval járó gazdasági növekedés.
Az állam csak a pénzmennyiséget szabályozza
1963-ban adta ki - Anna Jacobson Schwartzcal közösen - könyvét A Monetary History of the United States, 1867-1960 címmel, amelyben a pénzmennyiség változásait, azok okait és kihatásait elemezte a történelmi fejlődés tükrében. Arra a következtetésre jutott, hogy a recessziót csaknem mindig pénzszűke előzi meg, súlyos gazdasági válságok előtt pedig minden esetben a pénzmennyiség igen nagy mértékű és tartós csökkenése tapasztalható. Szerinte az államnak elsősorban a monetáris politika eszközeivel kell hatnia a gazdasági folyamatokra, s az állami beavatkozásnak kizárólag a forgalomban levő pénzmennyiség szabályozására kell korlátozódnia.
Friedman a Nobel-díjat 1976-ban kapta "a fogyasztáselemzés, a pénztörténet és a pénzelmélet területén végzett, valamint a pénzelméletnek a stabilizálási politika komplexitását bemutató elméletéért".
