2p

Gyors ütemben nő az elektronikus cikkek forgalma, derül ki a GfK Piackutató Intézet elemzéséből. Főleg a háztartási kisgépek piacát jellemzi élesedő árverseny.

Az elektromos háztartási készülékek forgalma az előzetes adatok szerint tavaly elérte a 210 milliárd forintot, ami 22 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Idén a piac kisebb mértékben, várhatóan 5 százalékkal bővül a GfK Piackutató Intézet 2004. évben eddig feltárt mutatói szerint. A pozitív tendencia folytatódik, csupán az a kérdés, hogy a rendkívüli növekedési ütem meddig marad ilyen gyors.

A fogyasztók derűlátóbbak, mint a legutóbbi időkben bármikor. A Közgáz-GfK Fogyasztói Bizalom Index (FBI) kilenc éves története során soha olyan sokan nem mondták, mint idén márciusban, hogy mostanában érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni. A megkérdezettek 57 százaléka szerint kedvezőek a körülmények, 21 százalék véleménye is-is, és csak 17 százalék képviseli azt a véleményt, hogy most nem érdemes. További 5 százalék nem tudott állást foglalni.

A szórakoztató elektronikai készülékek között hódít a modern technológia. DVD-ből tavaly háromszor annyit adtak el, mint az előző évben, és a tendencia folytatódik. A DVD lejátszó már nem luxus, mivel már a háztartások 9 százalékában megtalálható, és ez a mutató rohamosan növekszik.

Óriási a kereslet minden digitális készülék iránt. Így a digitális camcorder mellett mind a CD-lejátszók, mind a CD-lejátszóval ellátott készülékek forgalmának további erőteljes növekedését jelezhető előre.

A háztartási nagygépek kereskedelme szintén a modernizáció jegyében fejlődik. A fogyasztók figyelme érzékelhetően a korábbinál hatékonyabb energiafelhasználással működő eszközök felé fordul. Felgyorsult a régi, tíz éve vagy még korábban vásárolt készülékek cseréje, különösen a hűtőszekrényeknél. Az értékesítés legdinamikusabban a mosogatógépnél növekszik, mivel a háztartások ellátottsága még viszonylag alacsony. A GfK adatai szerint egyelőre minden 25. magyar háztartás rendelkezik mosogatógéppel.

A háztartási kisgépek piacát élesedő árverseny jellemzi. Több készülék ára nominálisan is csökken. Ennek következtében a forgalom mennyiségi növekedéséhez képest kisebb mértékű az értékben is kifejezhető bővülés. Legnagyobb mértékű az eladások emelkedése a kis ellátottságú készülékeknél. Ilyen például a vízforraló, a hajnyíró vagy a konyhai robotgép.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!