3p

A SZÉP-kártya használatának esetleges ellehetetlenítése a gyorséttermekben, egy kicsit olyan, mint a vasárnapi zárva tartás.

Elképzelhető, hogy a jövőben nem fizethetünk SZÉP-kártyával, ha gyorsétterembe megyünk. Legalábbis erről beszélt Glattferder Béla, az NGM államtitkára egy konferencián. Az indokolás lényege, hogy az emberek nem átallják ilyen helyeken elkölteni a pénzüket, ahelyett, hogy turisztikai célokra fordítanák.

Mivel tudjuk, hogy a SZÉP-kártya feltöltések összege emelkedik, a KSH turisztikai adataiból pedig kiderül, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken felhasznált összeg éves bázison az utóbbi hónapokban inkább csökkent, így nem nehéz kitalálni, hogy az emberek mire költenek inkább. Nyilván a gyorséttermekben több fogy, mint azt a kormány szeretné.

A munkáltatók 2013-ban 68 milliárd, 2014-ben pedig 76 milliárd forintot utaltak a SZÉP-kártyákra, vagyis a növekedés majdnem 12 százalékos volt. Az utalási adatok havi bontásban nem állnak rendelkezésünkre (főleg mert a munkáltatók eltérő ütemezésben küldik a pénzeket), de a SZÉP-kártyás források felhasználását úgyis inkább szezonális hatások irányítják, mintsem az utalás ideje.

Bár a grafikonon a májusi adat még nem szerepel, amikor a 2013-as lejáró összegek miatt felpörög a kártyahasználat, de a tendenciák enélkül is kiválóan látszanak. Az összeg növekedése a turizmusban egyáltalán nem jelent meg, sőt. Vélhetően ezen szeretne változtatni a kormány.

Félreértés ne essék: a cafeteria valóban azt szolgálja, hogy bizonyos nemzetgazdasági szempontból fontosnak ítélt célok felé irányítsa a fogyasztást. Pontosan ezért adózik alacsonyabb kulccsal, mint a fizetés: „több pénzt hagyok nálad, de cserébe megszabhatom, hogy milyen területen költsd el a pénzt”. A kérdés azonban az, hogy milyen mértékben szólhat bele ebbe az állam, és főleg ha már egyszer látja, hogy az emberek meghozták döntésüket az összeg felhasználásáról, akkor miért kell hirtelen módosítani a szabályokon?

Hiszen a SZÉP-kártya és elődje az üdülési csekk célja, hogy a dolgozók igenis költsenek a pihenésre és a kikapcsolódásra. Ez jelenthet egy hétvégét valahol belföldön, de akár egy éttermi ebédet is és nem a kormány feladata, hogy különbséget tegyen jó és rossz étterem között. Ha valaki úgy gondolja, hogy többet ér számára hetente egyszer beülni valahova családostul és enni egy szendvicset, mintsem nyaralni, az már tényleg az ő privát döntése, amelybe a kormánynak nem ildomos beleszólnia.

Egy kicsit olyan érzése támad az embernek, mint a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban. A kormány kijelentette, hogy vasárnap nem a szupermarketekben kell eltölteni az időt, hanem családi körben és punktum. Az eredményt láthatjuk. Most kitalálta, hogy gyorsétterem helyett utazni kell, hát majd tesz róla, hogy utazzunk.

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!