Az áthidaló hitel várható bejelentése miatt már korábban felfüggesztették az Alitalia részvényeinek jegyzését a milánói tőzsdén. Az olasz minisztertanács kedden vitatta meg az Alitalia rövid- és középtávú távú túlélését garantáló pénzügyi tervet, és hagyott jóvá áthidaló hitelt a súlyosan eladósodott és veszteséges Alitalia légitársaságnak. Az összeg nagyságát korábbi olasz sajtóértesülések 400 millió euróban adták meg.
Az Európai Bizottság már korábban közölte: a légitársaságnak nyújtott kormányzati segítséget abból a szempontból fogja megvizsgálni, hogy az nem sérti-e az Európai Unió állami támogatást tiltó rendelkezéseit. EU illetékesek szerint az olasz légitársaság legfeljebb 12 hónapon belül visszafizetendő áthidaló hitelt kaphat.
A hitelnyújtás tervéről május végén láttak napvilágot az első hírek, és már akkor nemzetközi vihart kavartak: az európai diszkont-légitársaságok perelni akarják az Alitaliát a véleményük szerint egyértelmű állami támogatást jelentő hitel miatt. A fapadosok európai szövetségének (ELFAA) elnöke szerint az Alitalia nyilvánvalóan nem képes állni a légiipar erős versenyét.
A 62,4 százalékban még mindig állami kézben levő olasz légitársaság adó utáni vesztesége csaknem 520 millió euróra nőtt a 2003-as üzleti évben az előző évi 93 millió euróról. A társaság üzemi vesztesége 379,5 millió euró lett tavaly, azaz egy év alatt mintegy 260 millió euróval növekedett. Forgalma 9 százalékkal, 4,32 milliárd euróra esett vissza 2003-ban. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Vonzóbbá teszi a mentőöv az Alitaliát
400 millió euró hitelt kaphat az Alitalia
Megkapja az Alitalia az ígért óriáshitelt
Kedden az olasz kormány jóváhagyta a régóta várt áthidaló hitelt az Alitalia légitársaság számára. A hitelösszeget egyelőre nem közölték.