1p

Felülvizsgálják a közalapítványokra vonatkozó szabályozásokat, írja a Világgazdaság.

A közelmúltban megalakult kodifikációs bizottság tevékenysége olyan szabályozás kidolgozására irányul, melynek révén a közalapítványok és a kht.-k valóban a közfeladatok ellátását szolgálják. A felülvizsgálat révén dönthető el a két jogintézmény jövőbeni sorsa, hogy szükség van-e ilyen szervezeti formákra, és ha igen, mennyiben kívánatos állami alapításuk.

Az Állami Számvevőszék már korábban javasolta a közalapítványok felülvizsgálatát, átszervezését. Ezek a szervezetek rendszerint az állami támogatás továbbelosztását végzik, a vagyont felélik, vagy igen rossz hatásfokkal működtetik.
Már korábban felmerült: az állami szervek által létrehozott kht.-k és közalapítványok sokszor nem közfeladatot látnak el, illetve tevékenységük nem igényli ezt a szervezeti formát, így azt költségvetési szervi keretek között is végezhetnék. Ebben az esetben az államháztartási törvény hatálya alá tartozóan, szigorúbb szabályoknak megfelelően kellene gazdálkodniuk, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!