2p

Az idén Írországban a legjobb a befektetési környezet a kockázati tőke számára Európában, a második helyezett Franciaország - első ízben az élbolyban - és a harmadik helyre csúszott vissza Nagy-Britannia, az Európai Magán-befektetési és Kockázatitőke Szövetség (EVCA) felmérése szerint. Magyarország a 13. lett, olyan országokat utasítva maga mögé, mint Sváj, Finnország vagy éppen Németország.

A lista összeállítói azt vizsgálták, hogy az egyes országokban milyen az adó- és a jogi környezet a befektetők, a befektető-társaságok és az alapkezelők számára, illetve milyen a belső környezet a kockázatitőke-támogatással megcélzott, kezdő cégeknél. Ilyen szempontok alapján az országokat 1-3 pont között osztályozták, minél alacsonyabb értéket adva a jobb tényezőknek.

Az ideális 1 pontot idén sem érte el egyetlen ország sem, a kezdő vállalatok és tőketámogatóik számára a jogi és az adóügyi környezet 1,27 pontos osztályzattal a legjobb Írországban. Meglepő, de ez az eredmény gyengébb, mint az előző, 2004-es első helyezett Nagy-Britannia akkori 1,26 pontja volt, csakhogy azóta Nagy-Britannia a harmadik helyre csúszott vissza, romlott, s az idén 1,46 pontos osztályzata csak a harmadik helyhez volt elegendő. Az idén 1,36 ponttal második helyezett Franciaország korábban sosem szerepelt az első három között. Az idei listán az első három országot Belgium (1,51 pont), Spanyolország (1,52), Görögország (1,55), Hollandia (1,60), Luxemburg (1,62), Portugália (1,71), Olaszország (1,72), Ausztria (1,74), Dánia (1,75) követi, majd Magyarország következik a kelet-európai országok közül legjobb, 13-ik helyezéssel, 1,83 ponttal, miközben legutóbb 1,86-os értékelést kapott.

Ez kissé jobb az idén felmért országok 1,84 pontos átlagánál, és Magyarország ezzel mindenesetre megelőzi az EVCA idei listáján Svájc mellett az északi országok többségét (Finnország, Norvégia, Svédország), Németországot, és régiós államokat is (Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Szlovénia, Románia).

Európában egészében javult a befektetési környezet a kockázati tőke számára, a felmért országok átlaga 1,84 pontra javult az előző felmérés 1,97 pontos átlagáról. Még mindig nagy a különbség a legjobbak és a legrosszabbak között, de a különbség a legjobbak és az európai átlag között üdvösen csökkent, állapította meg az EVCA.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!