Az Európai Bizottság röviddel azután hozta meg döntését, hogy a 2007-ben privatizált hajógyár benyújtotta a rentábilis működést biztosító átszervezési tervét, közölte az APA hírügynökség. Az elmúlt években egyébként Lengyelország és az Unió folyamatosan egyeztetett egymással az állami támogatások kérdésében, tehát egy hosszú folyamat végére került most pont.
A Szolidaritás szakszervezet bölcsőjének és a közép-kelet-európai rendszerváltás kiindulópontjának számító gdanski hajógyárat korábban egyébként egy ukrán társaság vette meg.
Korábbi hírek szerint nem járt ilyen jól a másik két nagy lengyelországi hajógyár: a szintén privatizált gdynai és a szczecini üzemben május végén leállították a munkát és felmondtak az alkalmazottaknak. A két hajógyárat a United International Trust nevű társaság vette meg májusban azzal az ígérettel, hogy folytatja a termelést. Erre vonatkozó konkrét terveket azonban nem mutatott be a Holland-Antillákon, egy adóparadicsomban bejegyzett cég.
A gdynai üzemből 3350 alkalmazottat bocsátanak el, Szczecinben 1200 hajógyári munkás veszíti el munkáját. Fejenként 20 ezer - 60 ezer zloty (1,2 millió - 3,8 millió forint) közötti végkielégítést kapnak, valamint átképzést és segélyt, amíg el nem helyezkednek.
Menedzsment Fórum