Egyesek szerint az új szabályok ellehetetlenítik a kisvállalkozókat, mások szerint egyszerűen a minimális higiéniai követelmények érvényesítéséről van szó.
A hatályos szabályok legfontosabb előírásai között olyan követelmények fogalmazódnak meg, mint a külön szekrény az utcai és munkahelyi ruhának, belső WC és zuhanyzó a dolgozóknak, hőmérő minden hűtőpultba, naponta legalább egyszer kosármosás. A szakember szerint a HACCP minden előírásának teljesítése a kisboltok teljes átalakításával, több adminisztrációval vagy a személyzet bővítésével jár, adott hangot a közelmúltban véleményének Antalffy Gábor a KISOSZ elnöke.
Az első hetek tapasztalatai szerint ugyanakkor elsősorban a folyamatos adminisztráció jelent problémát, hiszen a takarításokat rögzíteni is kell egy erre rendszeresített jegyzőkönyvben. Ez azonban a gyakorló szakemberek szerint nem jár akkora pluszmunkával, hogy erre adminisztrátort kelljen alkalmazni. Természetesen az újdonságokkal szemben mindig tapasztalható ellenállás, ám idővel a követelmények teljesítése és az adminisztráció napi rutinná válásával ez remélhetőleg megszűnik.
A HACCP-rendszerre vonatkozó uniós irányelvek és magyar jogszabályok:
- az Európai Unió által kiadott Codex Alimentarius (Élelmiszer Könyv)
- a 89/397/EEC (1989. június 14.) Tanácsi Direktíva az élelmiszerek hivatalos ellenőrzéséről,
- a 93/43/EEC (1993. június 14.) Tanácsi Direktíva az élelmiszerek higiéniájáról
- a 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekről,
- 40/1995. (XI.16.) FM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól (Codex Hungaricus Alimentarius),
- a 90/2003. (VII.30.) FVM-ESZCSM együttes rendelet az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszer-higiéniai feltételeiről.
(Menedzsment Fórum)
Megosztja a kereskedőket az uniós kötelezettségek teljesítése
A vendéglátóiparban és kereskedelemben érintettek aggodalommal fogadták a HACCP rendszer és az uniós szabályok bevezetését.