Igencsak szoros versenyben, de végül fej-fej mellett végeztek a tűzoltókkal a vezérigazgatók. A válaszadók szerint tehát idén a bátorság és a pénzcsinálás művészete egyaránt erotikussá teszi az ilyen foglalkozást űzőket.
Az ügyvédek, a tanítók, az állatorvosok és a riporterek viszont kiszorultak az első tíz helyről. Utóbbi azért is meglepő, mivel 2005-ben az újságírás az előkelő negyedik helyet szerezte meg. A visszaesés valószínűleg annak köszönhető, hogy véget ért a "Szex és New York" sorozat utolsó szériája, amelynek bájos főszereplőnője maga is egy rovatot vezet a New York Timesnál. Az aktuális tévésorozatok szereplői általában szexisek a közönség szemében, de az ismétléseknél már jóval visszafogottabb a siker.
A pilóták, a rend őrei, valamint a katonák azonban a lista élén végezték, annak ellenére, hogy őket még az Egyesült Államokban sem fizetik túl. A válaszadók legfőbb indokai között a bátorság, a megbízhatóság és természetesen a vonzó egyenruha szerepelt.
Bár nem mozgatott meg tömegeket, de néhány meglepő foglalkozás is szavazatot, illetve jelölést kapott a "2006 legszexisebb állása" címére. Volt ugyanis, aki szerint igenis lehet erotikus egy temetkezési vállalkozó vagy éppen egy parkőr, de kaptak szavazatot a gyorsírók és a farmerek is.
Menedzsment Fórum
Megszavazták az év legszexisebb állásait
Az AOL és a Salary.com idén tavasszal - immár másodszor - felmérést készített, amely során nyolcezer ember szavazhatott, hogy véleményük szerint melyek a legerotikusabb állások.