2p

A paksi atomerőműben többórás tárgyalás eredményeként délután a munkáltató és a szakszervezetek között létrejött a 2006. évre szóló bérmegállapodás.

Mittler István, az atomerőmű kommunikációs főosztályvezetője elmondta, a megállapodást a négy szakszervezet közül három írta alá, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete, az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete és a Munkástanács, azzal a kiegészítéssel, hogy az akkor lép hatályba, ha az aláíró szakszervezetek illetékes fórumai és a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója is jóváhagyta. A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) pénteken küldöttgyűlés elé terjeszti a bérmegállapodást.

Az MTI értesülése szerint a három szakszervezettel megkötött megállapodás a 2005-öshöz képest - a személyi jövedelemadó módosító hatását is beleszámítva - 7,2 százalékos bruttó keresetnövekedést jelent, ezt viszont az atomerőmű kommunikációs főosztályvezetője nem erősítette meg. A megállapodás részleteiről a felek csak akkor nyilatkoznak, ha az érvénybe lép.

Régóta folyt a huza-vona

A hónap eleje óta folytak a bértárgyalások az atomerőműben, ahol hétfőn sztrájkba lépett követelései elérése érdekében a három reprezentatív szakszervezet egyike, a MÉSZ. A sztrájkot, amelynek során a cég egy dolgozójának felmondott, be is fejeződött kedden. Az érdekképviselet indoklása szerint azért, mert a sztrájkot szabályozó előírások szerint csak nagyon kis mértékben érintette akciójuk a cég működését.

Korábban Kovács József vezérigazgató arról számolt be, hogy a másik két reprezentatív, illetve az egy nem reprezentatív szakszervezet béremelési követelése 8 százalék volt. Az éves bérmegállapodást viszont csak a három reprezentatív szakszervezettel tudja megkötni a cég. Amennyiben az erőmű meg kíván felelni a piaci elvárásoknak is, nem teljesíthet irreális bérköveteléseket. A bérköltség 24 százalékot tesz ki a cég gazdálkodásában, míg például egy hasonló cseh erőműben ez 9 százalék - jegyezte meg Kovács József.

A határozatlan idejű sztrájkot hirdető Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete a műszakos munkavállalók részére 15 százalékos bérfejlesztést, valamint a társaság idei üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti, keresetarányos elosztását követelte.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!