2p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. december 19-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított egyik reklámjában.

A GVH a versenyfelügyeleti eljárás során a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Kft. (Sláger Rádió) azon reklámjait értékelte versenyjogi szempontból, amelyek szerint a "Sláger Rádió az egyetlen rádió, ahol jegyeket lehet nyerni az idei Forma 1-es Magyar Nagydíjra". A GVH határozatában rámutatott, a versenyfelügyeleti eljárást kiváltó hirdetés kiemelt mondata két hallgatói csoport esetén is alkalmas arra, hogy hatással legyen a fogyasztók rádióadók közötti választási döntésére.

A versenyfelügyeleti eljárás során bebizonyosodott, hogy nem csupán a Sláger Rádió volt az egyedüli rádió, ahol Forma 1-es jegyeket lehetett nyerni. A GVH így a vállalkozás magatartását a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmasnak minősítette, derül ki a hivatal közleményéből.

A GVH figyelembe vette a Sláger Rádió védekezését, miszerint magatartásának kimutatható piaci hatása nem volt. Ezeket a hallgatottsági adatokat a hatóság azonban csak a jogsértőnek minősített magatartás szankcionálása során vehette tekintetbe, mivel az adott magatartásnak már a fogyasztók megtévesztésére való alkalmassága is jogellenes.

A GVH a Sláger Rádiót nem kötelezte versenyfelügyeleti bírság megfizetésére, mivel nem mindegyik reklám tartalmazta a megtévesztésre alkalmas állítást, a jogsértő reklám pedig csupán igen rövid ideig került adásba.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!