2p

A Shell olajkitermelő óriás felajánlások sorozatát nyújtotta be az orosz állami tulajdonú Gazpromhoz, hogy rendezze a viszonyokat a Szahalin-2, a világ egyik legnagyobb gáz és olajprojektje körül.

Sajtójelentések szerint a Shell többek között azt is felajánlotta, hogy többségi tulajdonhoz juttatja a Gazpromot a több milliárd dollárban mérhető Szahalin-2 kitermelési programban, miután a céget az orosz hatóságok hónapok óta nyomás alatt tartották.

A két cég vezetője nemrég Moszkvában találkozott, hogy egybegyúrják vállalataik elképzeléseit az orosz Távol-Keleten található - egyébként Oroszország és Japán között máig vitatott hovatartozású - Szahalin szigeten megvalósuló projektről.

A Gazprom szóvivője elmondta, hogy a Shell ajánlatát átgondolják, mielőtt döntenének róla. A Shell képviselői pozitív hangulatúnak nevezték a találkozót, a megegyezésre azonban még várni kell szerintük. Más források viszont azt közölték, hogy a megállapodás legfontosabb részleteiben már megszülettek a döntések.

Ha ez így van, akkor a Shell feladja kulcspozícióját a projektben, viszont meghatározó szerepet kap a Gazprom - adta hírül a BBC.

Azt már régóta lehet tudni, hogy az orosz kormányzat egyáltalán nem elégedett a Szahalin-2 program jelenlegi feltételeivel, főleg azzal, hogy nem orosz kézben van az irányítás.

Elemzők szerint az orosz környzetvédelmi hatóságok folyamatosan zaklatták a Shellt különböző hiányosságok miatt, ám ez valójában csak azt a célt szolgálta, hogy az állam kikényszerítse a részesedéshez jutást.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!