2p

Bakui lapértesülések szerint az OTP lehet az Unibank, Azerbajdzsán második legnagyobb bankjának vevője. Urbán László vezérigazgató-helyettes megerősítette a tárgyalások hírét. A bank mérlegfőösszege meghaladja a százmilliárd forintot - írja a Napi Gazdaság.

Az OTP Bankot nevezte meg az Unibank lehetséges vásárlójaként Francis Delaey, az EBRD bakui képviselője a TrendCapital című azeri gazdasági hetilapnak adott interjújában - adta hírül az MTI. Delaey emlékeztetett arra, hogy az EBRD 2003-ban szállt be az Unibankba és stratégiája szerint 5-7 év után kívánja eladni részesedéseit. Egy azeri honlap már augusztus 22-én jelezte, hogy a legnagyobb magyar bank lehet a vevője az egyik vezető helyi banknak. Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a Napi Gazdaság érdeklődésére megerősítette: valóban folynak tárgyalások egy azerbajdzsáni bank megvásárlásáról. Urbán elmondta, amennyiben ezek sikerre vezetnek, az OTP tájékoztatja a nyilvánosságot, ám az Unibank nevét nem mondta ki.

Az EBRD pakettje jelenleg 15,2 százalékos. A Napi értesülése szerint az OTP ötéves távlatban bizonyosan száz százalék megszerzésére törekszik az Unibankban, de addig könnyen elképzelhető, hogy beéri 51 százalékkal. Logikus lenne feltételezni, hogy egy erős helyi partnert szeretne maga mellett tudni, ami azt jelentené, hogy Eldar Garibov pakettje zömét megtartaná. A bank vételárát egyrészt Azerbajdzsán bámulatos gazdasági fejlődése (a GDP tavalyi növekedése 25 százalékos volt, de még az olajipar nélkül is meghaladta a 11 százalékot), másrészt a helyi, 47 bankból álló bankrendszer gyors növekedési lehetőségei (az összesített mérlegfőöszeg a GDP mindössze 26 százalékára rúg), harmadrészt a bankok világméretű, általános leértékelődése határozza meg.

Az OTP egy-két éve még 5-ös P/BV szorzóval vett Ukrajnában és Oroszországban bankokat, ám az azeri bank ennél nyilván olcsóbb. A vételár nagyságrendileg, durva becsléssel kétszázmillió dollár körül alakulhat, ami az OTP számára nem jelent érdemi összeget. (Ez nagyjából ötöde a Groupamától szeptember végére várható Garancia-vételárnak és másfél havi eredménynek felel meg.) Ugyanakkor a vétel után komoly forrásigénnyel kell számolni.

Az akvizíció az OTP életében azért is történelmi, mert - ha létrejön az üzlet - a nyolc országban több mint ezer fiókkal rendelkező magyar bank először terjeszkedik Európa földrajzi határain túlra. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!