2p

A kolumbiai Nemzeti Felszabadító Hadsereg (ELN) azt tetvezi, hogy a közeljövőben újabb vezető német menedzsereket ejt majd fogságba. A gerillaszervezet ily módon kívánja pótolni a hatóságokkal folytatott harc kiadásait.

A kolumbiai Nemzeti Felszabadító Hadsereg (ELN) azt tervezi, hogy a közeljövőben újabb vezető német menedzsereket ejt majd fogságba. A gerillaszervezet ily módon kívánja pótolni a hatóságokkal folytatott harc kiadásait.

Az ELN listája nyolc német vállalatot név szerint is említ. Ezek szerint a nagy konszernek közül leginkább a Lufthansa, a Deutsche Bank, a Boehringer Ingelheim és a Schering kolumbiai leányvállalatait vezető [ajanlo=65][igazitas=left/] menedzsereknek van okuk félelemre.
Emellett több kisebb cég vezetője is a potenciális célpontok között szerepel, derül ki egy berlini, a gazdaság szereplőinek biztonságáért tevékenykedő munkacsoport jelentéséből, amely a Der Spiegel birtokába jutott.

A dokumentum szerint az újabb akciók hátterében a pénzhiány áll. A hatóságokkal folytatott küzdelem ugyanis anyagilag is megterhelte az ELN-t, a helyi cégek külföldre települése miatt pedig egyre csökken a tehetős, és éppen ezért potenciális célpontként szolgáló menedzserek száma.

Mint ismert, a dél-amerikai gerillaszervezet tavaly már elrabolt nyolc külföldit, 2001 áprilisában pedig egy olajvállalat 92 alkalmazottját ejtette fogságba.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!