3p

Vasárnapi német sajtóértesülések szerint egyre több kockázatot rejt magában az Opel megmentéséről a közelmúltban született megállapodás, és ezzel párhuzamosan egyre többen bírálják az egyezményt.

A Der Spiegel című hetilap legfrissebb számában arról írt, hogy a kiszemelt új tulajdonos, az osztrák-kanadai Magna alkatrészgyártó konszern és a vele szövetkező orosz Sberbank az eredeti szándéknyilatkozattal szemben csak 100 millió eurós magántőkével kíván az üzlethez hozzájárulni, noha eredetileg 500 millióról volt szó. A Magna és a Sberbank ehelyett most arra törekszik, hogy az említett 500 millióból 400 millió euró kamatmentes kölcsön legyen, amelyért cserébe a beruházók új követeléseket támaszthatnak, illetve a pénz a későbbiekben visszafolyik majd a Magna, illetve a Sberbank kasszájába.

A közelmúltban létrejött megállapodás azt irányozta elő, hogy az anyavállalat amerikai General Motors (GM) pénzügyi válsága miatt ugyancsak súlyos helyzetbe került németországi, illetve európai Opelt átveszi a Magna, együttműködve a Sberbankkal és az ugyancsak orosz GAZ autógyárral.

Korábban olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint az "új" Opelből a Magna 20, a Sberbank 35 és a GM is 35 százalékkal részesedne, a fennmaradó 10 százalék pedig a kereskedők és az alkalmazottak tulajdonába kerülne. Ezzel szemben a Welt am Sonntag című vasárnapi újság arról írt, hogy mindez egyáltalán nem végleges még, különös tekintettel a Magna és a Sberbank 55 százalékos részvénycsomagjára. Azaz fennáll a veszélye annak, hogy az Opel megmentése a német államnak az eredetnél jóval több pénzébe kerülne. A kormány eddig egy 1,5 milliárd eurós áthidaló hitelt ígért.

A lap által idézett források a további kockázatok között említették annak bizonytalanságát, hogy kit terhelnek majd az Opel - alkalmazottaival szembeni - nyugdíjkötelezettségei, amelyek 5 milliárd eurót tesznek ki. Tisztázatlan az is, hogy ki fizesse az anyavállalatnak a szabadalmi jogok átadásáért - 2018-ig járó - 6 milliárd eurót, ami állítólag ugyancsak a Magna kötelessége lenne.

Az orosz bank vezetője a német lapnak nyilatkozva egyáltalán nem zárta ki, hogy a Sberbank a későbbiekben igyekszik majd megszabadulni vállalt kötelezettségeitől. "Arra a következtetésre jutottunk ugyanis, hogy az ügylet rendkívül kockázatos" - mondta a Sberbank elnöke.

Várhatóan nagy felháborodást vált majd ki egy másik német hetilapnak, a Focusnak az az értesülése, amely szerint a kormány által ígért 1,5 milliárd eurós hitel fele spanyolországi, illetve nagy-britanniai Opel-cégekhez "vándorol". A kormány ugyanis - Angela Merkel kancellárral az élen - mostanáig azt hangoztatta, hogy minden egyes centnek Németországban kell maradnia.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!