Első lépésként az MSN oldalairól az Egyesült Királyságban, illetve Belgiumban és Észak-Európában tűnik el a sokak szerint rendkívül idegesítő hirdetési formátum. Mostantól nem lesznek az oldalakon pop-up, illetve a szövegek fölé beúszó rich medias megoldások. A nyártól pedig a némileg diszkrétebb pop-underektől válnak meg.
A döntés ugyanakkor nem egyedi, hiszen a 2003-as évben a Yahoo! és Google is megkezdte az agresszív hirdetési módszerek száműzését. Emellett a legújabb Internet Explorerek már tartalmaznak olyan funkciót, amivel ki lehet kapcsolni a felugró bannereket.
A tiltás egy másik vetülete szerint, az olvasók jelentős hányada táplál ellenérzéseket a pop-up hirdetésekkel szemben. Az online marketing szakma legfontosabb szervezete az IAB (Interactive Advertising Bureau) ezért a hasonló reklámformátumokhoz kapcsolódóan ajánlásokat fogalmazott meg az iparág számára, amelyek többek között kimondják, hogy egy felhasználó lehetőleg ne találkozzon háromnál több pop-up reklámmal egy félórás perióduson belül.
Az MSN marketingért és értékesítésért felelős igazgatója azt mondta, hogy ezt tiszteletben kell tartaniuk hirdetőknek is, és olyan formátumot kell váltaniuk amelyet a netező társadalom is elfogad. Mint a BBC beszámolójából kiderül többek között a pop-upok lecserélését hivatott az MSN azon kezdeményezése, amely a szélessávú kapcsolattal rendelkező felhasználóknak televíziós reklámfilmeket vetítene.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Televíziós reklámok a neten
Az új Internet Explorer megöli a pop-up üzletet
Utálják, de hatékony
Microsoft: pop-off
A Microsoft portálján, az MSN-en a jövőben nem lesznek pop-up, illetve pop-under hirdetések.