3p

A munka mai világa semmiben sem hasonlít a tegnapira. Újfajta készségeket kell elsajátítanunk, és új stratégiákat kell követnünk, ha érvényesülni akarunk, állítja a Monster szakértője.

A legfontosabb új elem, hogy ma már kevesen dolgoznak 25-30 évig egy cégnél. Eltűnnek a vállalat nyugdíjasait búcsúztató ünnepségek, mindenki folyamatosan váltogatja a munkahelyeit, és a jövőben ez még inkább így lesz. Ez a munkával kapcsolatos attitűd megváltoztatását követel az emberektől. Mindenkinek kezébe kell vennie a karrierjét: voltaképpen saját magunk főnökei vagyunk ebben a tekintetben.

[ajanlo=42][igazitas=left/]Főleg a nehezebb időszakokban nem lehet elvárni a cégektől, hogy munkatársaik karrierjéről gondoskodjanak. Mit tehetünk mi magunk, hogy a lehető legjobban haladjunk előre? A Monster tippjei az alábbiak:

Tanuljon élethosszig

A ma még érvényes tudás, a ma használható ismeretek holnapra már elavulhatnak. Folyamatosan haladni kell a korral, és kihasználni a lehetőségeket a tanulásra. Olvassunk szakfolyóiratokat, járjunk tréningekre, konferenciákra. Az élethosszig tanulás nem csak egy szlogen, hanem egy használható stratégia.

Építsünk ki hálózatot

Alakítsa ki hálózatát most. A network szemlélet egyre erőteljesebb minden iparágban. Vegye fel a kapcsolatot releváns szakemberekkel, alakítson ki kapcsolatot más cégek munkatársaival is. Vállalati szinten is partnerkapcsolatot létesíthetnek más szervezetekkel. Vegyen részt internetes vitafórumokban. Mindez a karrierváltáskor is jól jöhet, a szakmai előnyökön túl.

Dokumentálja a sikereit

Mindenki tudja, mennyire fontos az önéletrajz, de kevesen fejlesztik önéletrajzukat folyamatosan, és egészítik ki aszerint, hogy például az elmúlt évben milyen eredményeket értek el. A sikeres projektekteket érdemes azonnal, és nem hónapok, évek múltán dokumentálni. Kérhetünk az eredményes munkával kapcsolatos szóbeli elismerésről írásbeli igazolást is, hitelesítve a sikereink felsorolását.

Dolgozzon szakértőként

Szakterülete szakértőjeként elvállalhat rövid projekteket, aktuális munkájától függetlenül. A konzultánsi feladatok lehetőséget adnak arra, hogy kipróbáljon valami mást, mint amit eddig csinált. Mindez segíthet egy B tervet létrehozni a karrier területén, és kevesebb problémát fog okozni a pályamódosítás.
Új készségek elsajátítására is jók a rövid kitérők: előadói, financiális, marketing, termékfejlesztői, tervezői tapasztalatokat szerezhetünk.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!