2p

Minden eddiginél nagyobbra nőtt a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma Ausztriában. A heti 35 óránál kevesebbet dolgozók nagy része nő.

Tavaly 667 ezer ember dolgozott részmunkaidőben Ausztriában, ami új rekordot jelent az osztrák munkaügy történetében. Ez azt jelenti, hogy 3,6 millió munkavállaló közül majdnem minden ötödik tevékenykedett ilyen keretek között, derül ki a Statistik Austria napokban közzétett, 2003 három negyedévét felölelő elemzéséből

A részmunkaidőben, tehát heti 35 óránál kevesebbet dolgozók 85 százalékát (572 ezer) teszik ki a nők. Arányuk az elmúlt tíz évben növekvő tendenciát mutatott: míg 1994-ben az összes női munkavállaló csupán egynegyede (25,5 százalék) volt részmunkaidős, addig 2003-ban már több, mint egyharmaduk (35,7 százalék). Ezzel szemben a részmunkaidőt választó férfiak nemen belüli aránya (1994 - 4,2; 2003 - 4,6) nem emelkedett jelentős mértékben, számol be a Die Presse.

A nem teljes munkaidőben dolgozók nagy száma több tényezőnek is betudható. Szívesen választják a részmunkaidőt például a magukat a felsőoktatásban még továbbképző pálya- és újrakezdők, emellett a munkanélkülieknek is sokszor meg kell elégedniük a foglalkoztatás ezen formájával.
Szakértők szerint a nagy cégek is egyre gyakrabban kínálnak nem teljes munkaidős állásokat.

A gazdasági ágakat tekintve a kereskedelemben és a szolgáltatóiparban a legelterjedtebb a részmunkaidős foglalkoztatás. Emellett a pénzügyi és a biztosítási szektorban is gyakran vetik be ezt a módszert, amely a leépítés szakszervezetek által elfogadottabb és könnyebben elviselhető formája is lehet.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!