A müncheni autógyártó konszern pénteken bejelentette, hogy beszáll a minifurgonok piacára és két-három éven belül saját modellel rukkol elő.
A sajtóban már korábban is reppentek fel hírek arról, hogy a BMW nem sokáig fogja érintetlenül hagyni a szakemberek szerint nagy jövő előtt álló minifurgon-piacot.
"Az új modell térkihasználás és funkcionalitás szempontjából újdonsággal szolgál majd a vevőknek" - mondta el a Die Weltnek Michael Ganal, a BMW marketingvezetője.
A "térfunkcionális koncepció" jegyében kifejlesztett autókat legkorábban 2006 után kívánja a cég értékesíteni. A pontos dátum elsősorban attól függ, hogy mikor lesz eléggé érett a piac a tipikusan a BMW-re jellemző megoldásokat tartalmazó modell fogadására, tette hozzá Ganal.
A marketingvezető még elárulta, hogy az autó nem lesz éppen olcsó, emellett a belső tér nagyságát tekintve sem kíván versenyezni a rivális gyártók furgonjaival.
Mint ismert, a BMW az elmúlt években számos új modellel (X3, BMW 6, Mini-Cabriolet, az új BMW 1) bővítette kínálatát, emellett a Rolls-Royce-ok további gyártása mellett is kitart.
(Menedzsment Fórum)
Minifurgonok gyártásába kezd a BMW
A müncheni autógyártó konszern pénteken bejelentette, hogy beszáll a minifurgonok piacára és két-három éven belül saját modellel rukkol elő.