2p

12 évvel az első mobiltelefon-hálózat üzembe helyezése után most februárban átlépte az egymilliárdot a GSM-szolgáltatók ügyfeleinek száma a világon, és ezzel meghaladja a vezetékes előfizetők számát.

A mobil távközlési hálózatok már a világ több mint kétszáz országában elérhetők - olvasható a GSM Association tanulmányában, amelyet a cannes-i 3GSM World Congress mobil távközlési világkiállítás hétfői megnyitásához időzítettek.

Nyugat-Európában a telítettség felé közeledik a mobiltelefonok elterjedtsége, de Kínában, Indiában, Oroszországban, Dél-Amerikában és Afrikában még lendületes terjeszkedésre van lehetőség.

Az Európában és világszerte egyaránt meghonosodott GSM-rendszer az Egyesült Államokban kisebbségben van két másik technológiai megoldással szemben. A tanulmány nem számítja be az Egyesült Államokban elterjedt rendszerek ügyfeleit.

Ausztriában négy hálózatüzemeltető és egy ötödik, újraértékesítő társaság(Tele2) osztozik a GSM szolgáltatások piacán. Az első helyen a Mobilkom Austria áll 44 százalékkal, nyomában a T-Mobile 29 százalékkal, a harmadik helyen a One áll 19 százalékkal, a negyediken pedig a tele.ring 8 százalékkal. Az országban hétmillió készülék üzemel, azaz a háztartások átlagosan 2,6 készülékkel rendelkeznek. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Kétmilliárd mobilos lehet világszerte
Mobiltelefon válthatja a számítógépeket

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!