Ugyan a gyorsétterem új jelmondatának bevezetési kampánya sikeresnek bizonyult, a McDonald's vezetői a hirdetési koncepció átgondolásáról döntöttek.
Az első számú hamburgeres cég marketingtevékenységét a tervek szerint olyan módon alakítanák át, hogy az Egyesült Államok országos televíziós csatornáira allokált hirdetési összeget csökkentik, azok helyett pedig sokkal jobban kívánnak támaszkodni az egyéb médiumokra. Jelenleg a vezető csatornák és a további eszközök aránya kétharmad-egyharmad, ez a vállalat marketingvezetője, Larry Light szerint a hatékonyság érdekében változni fog.
Piaci szakemberek szerint az ügy hátterében többek között az áll, hogy a legnagyobb televíziós csatornák a jövő évi reklámidők értékesítésének tárgyalásakor az árak csökkentésébe nem kívántak belemenni, miközben a Financial Times információ szerint több adat is a kábeltv-k és a web költséghatékonyabb voltát támasztják alá.
A McDonald's reklámkeretének elosztásáról Larry Light nem kívánt nyilatkozni, azt azonban elárulta, hogy a 119 országban közel egyidőben debütált új jelmondat, az "I'm Lovin' It" kampánya során a televíziós hirdetések jelentékenyen hozzájárultak annak sikeréhez. A McDonald's a tavalyi évben a TNS/CMR adatai szerint az USA-ban 644 millió dollárt költött.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Zenét adnak a hamburgerhez
Gyorséttermek: új kampányok, növekvő fogyasztás
Módosuló McDonalds stratégia az egészség jegyében
Im lovin it - Magyarországon is
Módosít marketingstratégiáján a McDonalds
Ugyan a gyorsétterem új jelmondatának bevezetési kampánya sikeresnek bizonyult, a McDonalds vezetői a hirdetési koncepció átgondolásáról döntöttek.