Napjaink tudományos és menedzsment irodalmát legélénkebben az önmegvalósításhoz kötődő motiváció foglalkoztatja, jelen elméletben ezt a fejlődés szükségletében rejlő ösztönző erő képviseli. Ez a szükséglethierarchiának az a szintje, amelyet a vezetők ideálisnak tekinthetnek: azt szeretnék elérni, hogy a szervezet és annak céljai a munkatársak önmegvalósításának részeit képezzék. Például a beosztottak a szervezet sikerétől és növekedésétől várják saját lehetőségeik és képességeik megvalósítását - s ez jelentsen olyan erős belső késztetést, amely mindennél jobban sarkall a jó teljesítményre, a legnagyobb áldozatok vállalására.
A sikerszervezetek az önmegvalósító emberre építenek, és ezzel az átlagos képességű emberekből is a legtöbbet tudják kihozni, átlag feletti teljesítményekre tudják őket késztetni. Mindezt azzal a pozitív pszichológiai energiával érik el, ami a sikeresség vágyában, a siker önmagunknak tulajdonításában rejlik. Ugyanakkor az önmegvalósításra törekvő emberek sokkal inkább "öntörvényűek", nehéz őket irányítani, vezetni: nagyobb beleszólást, önállóságot követelnek maguknak, és nehezen tűrik a kötöttségeket, szabályokat.
Motivációs elméletek és személyes fejlődés
Ha motivációs elméletről beszélünk, akkor általában az embereknek a maslow-i rendszer jut eszébe. Kevésbé ismert az Aldelfer által felállított háromlépcsős modell, amely a létezésre, a kapcsolatra és a fejlődésre fókuszál.
