2p

Kedden adták át az Óvártej Zrt. mozarella és ricotta gyártó üzemét, melynek avatóján Gráf József agrárminiszter is részt vett.

Kovács László, a társaság igazgatója elmondta: a kedden átadott beruházásra 500 millió forintot fordítottak. A fejlesztési összeg 40 százalékát az AVOP pályázaton nyerték el vissza nem térítendő támogatásként, 60 százalékát saját forrásból és banki hitelből fedezték. A háromezer tonna éves kapacitású üzemben a mediterrán konyha jellegzetességét, a mozarella sajtot és olasz savótúrót, a ricottát gyártják.

A kapacitást fele-fele arányban kötik le a kétféle termékkel. A gyártmányok kétharmadát exportálják, jelenleg elsősorban Olaszországba, de hosszabb távon szeretnék növelni a hazai értékesítést. A vállalat nyereségtermelő képességét javították azáltal, hogy a sajtgyártás melléktermékét, a savót a ricotta előállítására felhasználják.

Az Óvártej Zrt. tíz éve tevékenykedik, kizárólag sajtgyártásra specializálódott. Éves termelése 4500 tonna, forgalma 5,5 milliárd forint. A különféle sajtok 80 százaléka a hazai piacon talál gazdára, 20 százalékát exportálják, egyebek között Szlovéniába, Horvátországba, Boszniába, Csehországba. A vállalatnál mintegy 150-en dolgoznak, az új üzemben 20 munkatárs tevékenykedik.

A gyáravatón Gráf József Óvártej Zrt.-val kapcsolatban rámutatott: a mezőgazdasági ágazatban a legkedvezőbb tulajdonlási formának tartja a termelői többségi tulajdont - ilyen tulajdonosi struktúrában működik a mosonmagyaróvári cég -, mivel fontos, hogy a piac szabályozásában a feldolgozókon keresztül a tejtermelők is részt tudjanak venni.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!