Az emberek többsége rendkívül feszült a munkahelyén, nem véletlen, hogy egyre több munkapszichológus keresi a dolgozók kiegyensúlyozottságát segítő módszereket. A magyar vezetőknek például mintegy 75 százaléka úgy érzi, hetente, illetve havonta többször is eléri teljesítőképessége határát - derül ki a Hernstein International Management Institute felméréséből. Ami a stressz alatt dolgozók arányát jellemzi, szintén megdöbbentő, a Gordio tanácsadócég adatai szerint minden második munkavállaló van kitéve túlzott nyomásnak.
Brit kutatók most ismertetett módszere szerint jelentősen lehet csökkenteni a stresszt és az ennek következtében kialakuló magas fluktuációt, illetve a dolgozóknál a pszichoszomatikus betegségek kialakulának esélyét. Nem kell mást tenni, mint naponta dobolni. A kutatások szerint ez 50 százalékkal növeli a dolgozók kedélyállapotát - számolt be a BBC. A Dr Barry Bittman és csoportja által végzett kísérlet szerint a kutatásban résztvevők munkahely változtatás kérdésében is megfontoltabbak lettek, és a rájuk bízott feladatokat is hatékonyabban végezték.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Kiégés a munkahelyen - Tesztelje önmagát
Minden ötödik dolgozó munkahelyváltáson gondolkodik
A magyar menedzserek a leginkább leterheltek
Munkahelyi dobolás a hatékonyságért
A munkaidőbe iktatott szünetek között a szakemberek dobolást javasolnak, ez ugyanis segít levezetni a felgyülemlett feszültséget.