A versengés két hónapja alatt az ifjú költők összesen 1700 verset juttattak el a zsűrihez, amelynek tagjai ismert és népszerű költők és művészek (Janikovszky Éva; Karafiáth Orsolya; Kovács Ákos; Varró Dániel) voltak. Keresztúri Gergely, a red-stars vezérigazgatója elmondta, hogy: "Ügyfeleink számára olyan komplex szponzorációs megoldásokat kívánunk nyújtani, amelyek maximálisan kihasználják az internet adta lehetőségeket. A versíró pályázattal egy kitűnő, azonban eddig szinte teljesen elzárt területre sikerült bekerülnie ügyfelünknek, hiszen a Sulinet oldalain az olvasók csak egyszer-egyszer találkozhattak fizetett megjelenésekkel. Úgy gondolom - folytatta az ügynökség vezetője - hogy ügyfelünk célja, az értékteremtés maradéktalanul megvalósult, s ezzel egy eddig ismeretlen szponzorációs formát sikerült alkalmaznunk Magyarországon. Célunk nem az volt, hogy az oldalra minél több hirdetést helyezzünk el, s ezzel elhalványítsuk a kezdeményezés jelentőségét, hanem épp az ellenkezője: emeljük ki azt! A rendelkezésre álló adatok alapján leszögezhetjük, hogy a középiskolások örömmel tértek vissza az oldalra, s használták a szolgáltatásokat."
A decemberi díjkiosztó gálán a győztes verseket Szervét Tibor adta elő, s a gyerekek a legszebb műveket tartalmazó könyvet is kézhez kapták. A díjazottak értékes nyereményeket vehettek át Szabó Gyulától, a Matáv igazgatóhelyettesétől, s számos elismerést kaptak a zsűritől.
Nagy sikerrel zárult pályázat a red-stars szervezésében
A Matáv webes pályázatára több mint 700 versíró mintegy 1700 verssel jelentkezett "Amit szívedbe rejtesz" címmel a Matáv, a Sulinet valamint a szervező red-stars 2002. szeptemberében középiskolásoknak szóló versíró pályázatott keltett életre.