3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Mol közös vállalatot akar létesíteni Oroszországban, vagy tulajdonrészt szerezne egy oroszországi cégben - írta a Vedomosztyi című orosz napilap hétfőn.

A befolyásos orosz üzleti-politikai újság arra az interjúra alapozva közölte a hírt, amelyet a Reuters nemzetközi hírügynökség készített Alexander Dodds-szal, a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Mol) végrehajtó alelnökével. A tisztviselő azt mondta, hogy a magyar cég közös vállalatot hozna létre, vagy tulajdonrészt szerezne Oroszországban. Dodds nem nevezte meg azt a céget, amellyel tárgyalásokat folytatnak, csak annyit árult el, ha a vásárlás létrejön, akkor a Mol oroszországi kőolaj-kitermelése több mint kétszeresére nő.  A Vedomosztyiban közölt adatok szerint a magyar cég Oroszországban márciusban napi 8 ezer hordónyi kőolajat hozott a felszínre. A Mol két oroszországi lelőhelyen rendelkezik területtel, amelyen 75 millió hordónyi kőolaj található.  

A cég 2018-ra a teljes kőolaj-kitermelését napi 170-180 ezer hordóra akarja emelni a jelenlegi 104 ezer hordóról. Emellett az idén csaknem 1 milliárd dollárnyi (mintegy 278 milliárd forint) befektetést tervez, részben a vásárlásokat is beleértve.

A Vedomosztyi a Mol lehetséges új oroszországi partnerét kutatva emlékeztetett arra, hogy a Mol korábban a Rusznyefty orosz céggel működött együtt az Urál-hegységtől keletre lévő Hanti-Manysiföld területén lévő Zapadno-Malobalikszkoje közös vállalatban, paritásos alapon. 2009 és 2011 között a magyar cég részvényeinek 21,2 százaléka a Szurgutnyeftyegázé volt, de minthogy a cég nem tárta fel tulajdonosi szerkezetét, a magyar állam 2011-ben kivásárolta a Mol-üzletrészt.

Az orosz lap arra is emlékeztetett, hogy 2013-ban Mihail Gucerijev orosz üzletember (a Russznyefty tulajdonosa) tulajdonában lévő Nyeftyisz nevű cég megvásárolta a Mol részét a Zapadno-Malobalikszkoje nevű közös vállalatban egy másik Mol-tulajdonnal: a "Mol-Zapadnaja Szibir" (Mol-Nyugat-Szibéria) nevű céggel együtt.  A Russznyeftyhez közeli forrás szerint az orosz cégnek nincs újabb üzleti elképzelése a Mollal közösen. A Szurgutnyeftyegáz képviselője pedig elhárította, hogy válaszoljon a Vedomosztyi megkeresésére.

Az orosz újságnak nyilatkozó orosz szakértő, Vitalij Krjukov szerint az olcsó rubel miatt előnyös a külföldi cégeknek orosz tulajdonra, részvényekre szert tenni, így az is érthető, hogy az alacsony kőolajár és a nyugati szankciós politika ellenére a Mol vásárolni akar Oroszországban. Szerinte ennek nem lesz akadálya, minthogy jók az orosz-magyar kapcsolatok.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly decemberi moszkvai tárgyalásán a Mol oroszországi helyzetéről is szó volt. A magyar miniszter ezt követően arról számolt be az MTI-nek, hogy Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter megerősítette: nem ellenkezik az orosz energetikai kormányzat érdekeivel, hogy az orosz olajipari piacon jelen lévő magyar vállalat folytassa tevékenységét, és új piaci lehetőségeket is keressen.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!