2p

Immár 4 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeget kínál a szállítással és logisztikával foglalkozó Toll Holdings a konkurens Patrick Corp. részvényeseinek a cégért.

Tavaly nyáron még csak részvényenként 6,70 ausztrál dollárt kínált a Toll Holdings, amely ma bejelentett ajánlata szerint papíronként akár 7,82 dollárt is adna a Patrick tulajdonosainak. Ugyan a célponttá vált vállalat menedzsmentje továbbra is elutasítja és ellenségesnek minősítette a felvásárlást, szakértők szerint ezen a szinten már több befektető megválhat tulajdonrészétől.

A Patrick vezetősége szerint a részben részvénycserével megvalósuló ügylet során legalább 8 ausztrál dolláros összeget kellene papíronként kínálnia a Tollnak, hogy az ajánlat érdemleges pluszt tartalmazzon a jelenlegi árfolyamhoz képest.

Amennyiben a hatóságok is áldásukat adják az üzletre, úgy a logisztika és a közlekedés minden szektorát átfogó cég jön létre, amelynek két része kitűnően kiegészíti egymást. A Toll Holdings ugyanis a legnagyobb közúti flottával rendelkező fuvarozó vállalat, amelynek emellett 62,4 százalékos részesedése van a Virgin Blue fapados légitársaságban is. A Patrick ezzel szemben a kontinens elsőszámú kikötő-üzemeletető társasága. A két társaság közös tulajdonában áll továbbá a szigetország egyik magántulajdonban lévő vasúttársasága. Amennyiben az akvizíció megvalósul, úgy nem csak Ausztrália legnagyobb logisztikai cége jön létre, de a globális rangsort tekintve is a negyedik legnagyobb forgalmú vállalat lesz.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!