2p

Hartmut Mehdorn, a német vasút (DB) elnöke szerint 4 milliárd euróra lenne szüksége cégének az idei évben. Ennek elmaradása esetén évekkel elhúzódhat a Skandináviát Olaszországgal összekötő vonal Leipzig-Nürnberg szakaszának megépítése.

Hartmut Mehdorn, a német vasút (DB) elnöke szerint 4 milliárd euróra lenne szüksége cégének az idei évben. Ennek elmaradása esetén évekkel elhúzódhat a Skandináviát Olaszországgal összekötő vonal Leipzig-Nürnberg szakaszának megépítése.

Az előzetes tervek szerint a német vasútnak 2004-ben 3,5 milliárd euróból kellett volna gazdálkodnia. Ezzel szemben Mehdorn a kedden kezdődött közlekedési miniszterek konferenciáján úgy nyilatkozott, hogy idén 4 milliárd euró kellene a tervek megvalósításához.

Amennyiben az állam nem tud vagy nem hajlandó ekkora összeget áldozni a vállalatra, úgy a Nürnberg-Leipzig közötti szakaszt nem tudják átadni 2015-ig, mondta az elnök.
A milliárdos projekt keretében épülő vasút a Skandináviát Olaszországgal összekötő vonalba illeszkedne. Az eddigi tervek szerint a DB félmilliárd eurót szánhatna erre 2008-ig. "Ennél több pénzre van szükségünk" - hangsúlyozta Mehdorn a német Manager Magazinnak.

Manfred Stolpe közlekedési miniszter borúlátóan nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. A következő évben ugyanis a támogatások megkurtításával kell számolni, ami bizonyos projekteket hátrányosan érinthet.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!